Így nem nő 27 százalékkal a magyar GDP

Éppen harminc éve, 1984-ben készült el az első genderérzékeny költségvetés Ausztráliában, akkor még női költségvetés néven. Célja a nők helyzetének javítása volt, de nem sikerült akkora hatást elérnie, hogy az egész világ azonnal kövesse a példát. A gender budgeting különböző formái ennek ellenére mára már a világ csaknem 70 országában megjelentek, különösen sikeresek Észak-Európában és Spanyolországban. Magyarországon eddig nem indult olyan makroszintű program, amely a nők és férfiak esélyegyenlőségét a költségvetésen keresztül próbálta volna elérni.

De mi az a genderköltségvetés?

A nemzeti költségvetés az a kormányzati eszköz, amely a legnagyobb hatással van mindennapjainkra, ezért alkalmas lehet a nők és férfiak közötti munkaerő-piaci és más szakadékok csökkentésére is.

A nemek költségvetése nem jelent külön női és férfi költségvetést, és azt sem, hogy minden tételnek egyformán kellene hatnia mindkét nemre. Célja, hogy a források hatékonyabb elosztásával vagy akár az adók révén jobban kielégítse a nemek különböző igényeit, így hatékonyabbá tegye a gazdaságot, segítse a növekedést és az ország versenyképességét.

Mivel válság idején nemcsak a társadalmi osztályok, de a nemek közti különbségek is nőnek, ilyenkor erre különösen nagy szükség van.

Nézzünk egy példát kicsiben. Nagy Beáta és szerzőtársai 2010-ben megjelent könyvükben, a Gender budgeting kézikönyvben három magyarországi önkormányzat költségvetését vizsgálták meg a nemekre gyakorolt hatások szempontjából.

Megnézték a hivatalok és a képviselőtestületek nemi arányait és egyes nemekre érzékeny önkormányzati lépéseket, például hogy teljesítették-e a gyerekes anyák kéréseit a kutyafuttatókkal vagy alacsony padlós buszokkal kapcsolatban. Ezen kívül vizsgálták a helyi kulturális és sportéletet, és kiderült, hogy a szigetszentmiklósi kultúrházba főleg nők járnak, így a közpénzekből itt inkább ők részesednek, a sportegyesületben viszont háromszor annyi a férfi, mint a nő. (A tanulmány letölthető az Academia.edu-ról.)

Ugyanez, csak nagyban

Igaz, a nemzeti költségvetések hagyományosan nem kedveznek sem a nőknek sem a férfiaknak, és a készítésükhöz használt statisztikák gendervakok, a már meglévő különbségek kompenzálását sem segítik, vagy még mélyítik is a nemek közti különbségeket, állítja Szekeres Valéria. Az Óbudai Egyetem docense ezért most készített egy hazai adatokat elemző tanulmányt a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) felkérésére.

Szekeresnek nehéz dolga volt, mert a kormányzati lépések genderkövetkezményeinek felméréséhez külön nőkre és külön férfiakra vonatkozó adatok kellenek a politikai döntések összes szintjén. A magyar költségvetésnek viszont nem volt sem ilyen kettébontott adatsora, sem egységes, egymással összehasonlítható formátuma 1989 és 2013 között.

A korábbi kormányok sem törekedtek a genderköltségvetés irányába, habár a szocialisták alatt még működtek a nők és férfiak helyzetét vizsgáló bizottságok

– mondta Szekeres az Indexnek. Ő 2009-ben még kormányzati megrendelésre is készített gender mainstreaming-tanulmányt, de szerinte „a Fidesz erősödésével lehúzták a témát, 2010 után pedig szalonképtelen szóvá vált a gender”.

Munka > bér > nyugdíj

Szekeres azért így is meg tudta állapítani, hogy a nők jelentős része Magyarországon is az informális szektorban dolgozik (ilyenek az alkalmi vagy a mezőgazdasági munkák), ahol a bérek alacsonyabbak. Tipikusan női foglalkozások a gondoskodási tevékenységek (care economy) is, elsősorban az oktatás, az egészségügy és a háztartásbeli munkák.

Az általános iskolákban a női tanárok aránya 85 százalék volt tavaly. A tanítók nettó körülbelül 117 ezer forintos kezdő fizetésre számíthattak, ezzel egyidőben a jellemzően férfi informatikusok és mérnökök 212 ezres és 190 ezres jövedelemre, írja a tanulmány. 

Szekeres a számok mellé azt is odateszi, hogy „a (tanítói) szakma meg nem becsülése alapvetően a nők teljesítményének el nem ismertségét jelenti”.

A középiskolai tanárok körében 70 százaléknyi a nő, viszont a középiskolai vezetőket vizsgálva már csak 40 százalék. Az egyetemeken, főiskolákon nyelvtanár, tanársegéd és gyakornok beosztásban még legalább 50 százalék, de utána a női tanárok aránya már csak 20 százalék, az intézményvezetők között pedig csak 10 százaléknyian vannak, 2011-ben ez 6 százalék volt.

Ez a helyzet annak ellenére áll fenn, hogy valamivel több nő szerez diplomát, mint férfi. Szekeres szerint a magasan képzett nők alacsony szintű foglalkoztatottsága az első számú példája, hogy a döntéshozók nem használják ki a drágán megszerzett tudást.

A férfiakat 11-13 százalékkal nagyobb arányban foglalkoztatják hivatalos formában; a nők munkaidő-szerkezetében az informális foglalkoztatottság és az otthoni munka dominánsabb.

A bruttó bérek és a nők 24-33 százalékkal rosszabb pozíciója természetesen a későbbi nyugdíjakra is kihatnak. A tanulmány 2005-2012 között hasonlította össze a férfiak és nők nyugdíjait. A különbség minden évben 14-18 százalékos volt a férfiak javára.

Bér > adó

Alacsonyabb keresetük miatt a nők kisebb mértékben járulnak hozzá a közvetlen adókhoz, például a jövedelemadóhoz, viszont nem férnek hozzá bizonyos kedvezményekhez, amely a magasabb keresetűeknek jár – állítja a tanulmány.

Szekeres megjegyzi azt is, hogy a 2010-as adóváltozások is pontosan ebbe az irányba hatottak: az átlag alatti keresettel rendelkezők jártak rosszabbul. A nőknél a 2009-es adatok alapján ez az arány 71 százalék, míg a férfiaknál 67 százalék. A kutató ezért a progresszív adózást támogatná, hogy kisebb kulccsal adózhassanak az alacsonyabb jövedelműek.

De a közvetett adók (ilyen például az ÁFA) is eltérően hatnak a nemekre. A nők ugyanis hajlamosabbak többet költeni olyan élelmezési, oktatási és egészségügyi célokra, amelyek a gyerekek jólétét növelik és képességeiket fejlesztik, míg a részvények, értékpapírok nagy részét férfiak birtokolják, az azok után járó kamat és részesedés őket illeti. Egyébként a feketegazdaságban és az adóelkerülés más formáiban a nők jelenléte alacsonyabb a férfiakénál.

Ezen felül a nők gyermekvállalás miatt hosszabb időre kieshetnek a munkából, és a nemek közti szegregáció is folyamatosan jelen van. A CEDAW-alapelvek ezért azt is megfogalmazzák, hogy a kétkeresős családmodellt kellene leginkább támogatni, ott kellene mérsékelni az adókulcsot.

Ahhoz azonban, hogy mindkét fél dolgozhasson, nem árt, ha otthon is egyenlően osztják el a házimunkákat. Szekeres ábráján jelenleg az látszik, hogy egyedül a megyeszékhelyeken törekednek a párok a gyerekneveléshez kapcsolódó feladatok egyenlőbb elosztására, Budapesten egyértelmű a visszaesés 1987 és 2010 között. A kutató szerint ez azt jelenti, hogy erősödtek a sztereotípiák, de az információ hiánya vagy eloszlásának egyenetlensége is lehet az ok.

Az ördögi kör

Szekeres szerint a már évtizedek óta létező sémák nem a fejlődés irányába hatnak. A mérnöknők elhelyezkedése például azért nehézkes, mert „a potenciális foglalkoztatónak nincsen arról ismerete, hogy a férfi-domináns környezetbe ők miképpen illenek bele” – mondja.

De mivel kevés a nő ebben a szektorban, nem is lesz több a tudás vagy tapasztalat az ő teljesítményükről. Ezek a piaci tökéletlenségek. Az intézményi szintű hibák pedig azt eredményezik, hogy a nők az alacsonyabb bért kínáló státuszokban rekednek.

Pedig a nők oktatását nem szabad háttérbe szorítani, 2009-es számítások szerint a fejlődő országok gazdasága 0,5-1 százalékkal növekedne, ha a nemek egyenlően részesülnének az oktatásban.

Magyarországon az oktatásra fordított kiadások 2003-ban, majd 2008-ban kezdtek csökkenni. Az viszont, hogy a kormány az érettségizőket a természettudományos pályákra próbálja irányítani, főleg a lányokra üt vissza Szekeres szerint, mivel azoknak a lányoknak, akik mégis a bölcsészképzéshez ragaszkodnak, komoly összegeket kell fizetniük az oktatásért.

Ráadásul ha egy családban nincs pénz az összes gyerek taníttatására, a lány szorulhat háttérbe a fiúval szemben

- mondja a kutató.

Azt a tanulmány is elismeri, hogy általában a nők magasabb képzettsége nem feltétlenül jelent munkaerő-piaci hasznot, magasabb vagy kiegyenlítettebb béreket. De megjegyzi azt is, hogy csapda, ha a kormány erre hivatkozva nem ösztönzi a lányok taníttatását.

Szekeres szerint Magyarországon is nagy szükség lenne a Lányok Napjára, amelyen Nyugat-Európában a jól fizető műszaki szakmákkal ismertetik meg a középiskolás lányokat. (Itthon ez egyelőre a Nők a Tudományban Egyesület és támogatói segítségével szűkebb körben működik.)

A láthatatlan gazdaság

Persze a láthatatlan gazdaság még komolyabb fellendüléséhez nem kell diploma. Láthatatlan gazdaságnak a közgazdászok tulajdonképpen a házimunkát, pontosabban annak nem mérhető eredményeit nevezik.

Az UNDP 1995-ös becslése szerint a fizetetlen munka értéke a jelenlegi bérviszonyok között globális szinten a teljes kibocsátás 70 százalékát teszi ki, és ennek csaknem háromnegyedét a nők termelik. Ezért azonban a nők elmulasztott lehetőségekkel, elszalasztott bérekkel, gazdasági kiszolgáltatottsággal, esetleg társadalmi kirekesztettséggel és a nők közötti hatalmi aszimmetriával fizetnek, állítják közgazdászok. 

A sok veszteséget a gyermeknevelési támogatások csak kis mértékben kompenzálják, ezért a szakemberek inkább a közszolgáltatások kiépítésével, a gyermekelhelyezési- és oktatási intézmények finanszírozásával orvosolnák ezt is.

Az áremelkedési hatásoktól megtisztított grafikon a szolgáltatásbeli és pénzbeli támogatásokat hasonlítja össze. Ebből az látszik, hogy az állam tizedét költi az ellátórendszerre, mint a gyermekgondozási segélyre és támogatásokra. Pedig a tanulmány szerint a pénzek sokkal inkább célba érnének az intézményekben, mint a magánszemélyeknél, és a nők is függetlenebbek lennének, ráadásul a láthatatlan gazdaság egy része láthatóvá válna és hozzájárulna a GDP-növekedéshez.

A gyessel és gyeddel kapcsolatos intézkedések megpróbálják kivonni a nőket a munkaerőpiacról, a kormány ezzel is csökkenti a munkanélküliségi rátát

– mondja Szekeres. Szerinte „ez nem korszerű nézet”, és minél több időre esnek ki az anyák, annál nehezebben illeszkednek vissza.

Ezt kéne tenni a 27 százalékért

Szekeresék szerint azzal mindenki jól járna, ha a nemek egyenlőek lennének a munkaerőpiacon, a hazánkat is magába foglaló OECD országaiban ugyanis a nők foglalkoztatottságának növekedése, a nemek egyenlőbb lehetőségét biztosító jóléti szolgáltatások, valamint háztartási munkamegosztás együtt jár a gyermekvállalás emelkedésével.

2009-es kutatások azt is egyértelműen kimutatták, hogy azokban az országokban, ahol több nő dolgozik felelős beosztásban, nagyobb az egy főre jutó bruttó hazai termék. Löfström szerint, ha a hazai munkaerőpiacon a nők foglalkoztatottsági és termelékenységi szintje elérné a férfiakét, akkor Magyarországon a GDP 27 százalékkal emelkedne – nyilván nem egyik évről a másikra, hanem évről-évre apránként, elosztva.

Nagy Beáta, Kürtösi Zsófia és Szekeres Valéria 2010-ben arra jutottak, hogy a magyarországi városok nem veszik figyelembe a nők és a férfiak eltérő érdeklődési köreit, élettereit, feladatait, és ha vannak is ezekről feltevéseik, felméréseik nincsenek. Helyi szinten nincs politikai akarat, sem koncepció a nemek különböző igényeinek kielégítésére költségvetési szinten.

Szekeres szerint ez országos szinten is igaz, és a parlamenti létszám csökkenésével még kevesebb lesz az esély a változásra. Szerinte a legtöbb pártnál szóba sem kerül a genderköltségvetés lehetősége, Bajnai Gordon legfeljebb elvi szinten foglalkozik vele, és bár az LMP tett lépéseket, Ertsey Katalin távozásával ott is háttérbe szorulhat a nők ügye. 

Szekeresék szerint előrelépésre eleve csak akkor lenne lehetőség, ha a szereplők – a kormány és az azt ösztönző civilek – középtávon gondolkodnak, mert az előnyök csak akkor haladják majd meg a plusz munkát és fáradtságot.

Emellett specifikus, jól beazonosítható törekvéseket kell megfogalmazni. Például ilyeneket:

• Növelni a bölcsődék, óvodák, iskolák számát és hozzáférhetőségét – ez javítaná a nők munkaerő-piaci helyzetét.
• Támogatni a háztartási munkamegosztást – ez növelné a gyermekvállalási kedvet.
• Növelni az általános iskolai tanárok bérét – ez ösztönözné a férfiak tanítói munkavállalását, megbecsültebb és kiegyenlítettebb lenne a szakma.
• Kiegyenlíteni a lehetőségeket az oktatásban, főleg a tudományos és doktori képzésekben – ugyanis, ahogy már megfogalmaztuk, a több női felsővezető jobb gazdasági teljesítményt jelenthet.