Emelik az amerikai adósságplafont

2014.02.16. 09:51

Barack Obama szombaton aláírta az adósságplafon emeléséről szóló törvényt, s ezzel lekerült a napirendről egy politikailag igen kényes ügy a félidős kongresszusi választások előtt, írja az MTI. A képviselőház kedden, a szenátus pedig szerdán szavazta meg, hogy a kormányzat 2015. március 15-ig figyelmen kívül hagyhatja a 17 200 milliárd dolláros limitet, azaz az állam teljesítheti kifizetési kötelezettségeit. Március 16-án ismét aktiválják az adósságplafont, mégpedig az addig az időpontig elért szinten.

Az elnöknek és a demokratáknak fontos győzelem, hogy a republikánusok az adósságplafon emeléséért cserébe nem tudtak engedményeket kicsikarni. A képviselőházi republikánusok konzervatív szárnya eredetileg ismét a deficit csökkentését célzó feltételekhez kívánta kötni az adósságlimitről szóló határozat támogatását, de Obama és a demokraták ezt elutasították.

John Boehner, a szövetségi alsóház republikánus elnöke kedden jelentette be, hogy pártja a szükséges szavazatmennyiség híján nem próbálja megakadályozni a szavazást. A Boehner által bejelentett döntés szakítást jelent az ellenzéki pártnak a pénzügyi kérdésekben az elmúlt három év során folytatott konfrontatív taktikájával, amely októberben a szövetségi kormányzat 16 napig tartó részleges megbénulásához vezetett.

A republikánusoknak ez a taktikája 2011-ben ahhoz a megállapodáshoz vezetett, amelynek értelmében tíz év alatt mindenre kiterjedően, 2100 milliárd dollárral kell csökkenteni a kiadásokat. A technikai csőddel fenyegető konfrontáció nyomán a Standard & Poor's hitelminősítő először rontotta le az Egyesült Államok legjobb, AAA osztályú besorolását.

A szövetségi kormányzat októberi részleges leállása komoly presztízsveszteséget okozott a Republikánus Pártnak, amelynek törvényhozási képviselői nem akartak újabb kockázatot vállalni a novemberi választások előtt. Elemzők egybehangzó véleménye szerint a fejlemény jelentős győzelem a demokraták számára.