Friderika
10 °C
16 °C

Beszáll az EU az osztrák–magyar földvitába

2014.02.18. 07:27

Az Európai Bizottság hivatalos ígéretet tett Ausztriának, hogy megvizsgálja a vitatott új magyar földtörvényt – közölte hétfőn Brüsszelben Andrä Rupprechter osztrák földművelésügyi miniszter, írja az MTI.

A tárcavezető szerint ezt Dacian Ciolos uniós mezőgazdasági biztos közölte vele egy hivatalos levélben. Az ügyben Michel Barnier, az EU belpiaci biztosa az illetékes, akit Rupprechter már szintén megkeresett.

Az osztrák miniszter elmondta: hozzájárult, hogy ezt a témát levegyék a hétfői EU-mezőgazdasági tanács napirendjéről, mivel az már az Európai Bizottság asztalán van. Elmondása alapján az ügyről már informális beszélgetést folytatott Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárral is a néppárti EU-miniszterek és az EU miniszteri tanácsa alkalmából.

Magyarországra utalva Rupprechter azt mondta: "Reméljük, hogy az ottani választások nagyon jól fognak lezajlani. Meg vagyok győződve, hogy a választások után lehetséges lesz ezt a témát ismételten józanul megvitatni."

Az osztrák miniszter korábban a belpiaci biztos, Michel Barnier támogatását kérte a magyar földtörvény, illetve annak az úgynevezett haszonélvezeti szerződésekre vonatkozó rendelkezései ügyében. Azt reméli, hogy az EU áprilisban egyértelműen állást foglal a vitában. A miniszter szerint kizárólag azokról a földvásárlási és haszonbérleti szerződésekről van szó, amelyeket a budapesti Kúria jogszerűnek minősített. Az új földtörvény értelmében a haszonbérleti szerződések, amelyeknél a külföldi gazdák előre kifizették a bérleti díjat, a zsebszerződésekhez hasonlóan érvénytelenek, és 2014. májusig meg kell szüntetni őket.

Fazekas: ez egy újabb barátságtalan lépés

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint újabb barátságtalan lépés, amit Andrä Rupprechter osztrák földművelésügyi miniszter a magyar földtörvény kapcsán tesz.

Fazekas Sándor az MTI-nek azt mondta: „Ez egy magyar ügy, amit nekünk kell rendeznünk.” A miniszter egyelőre továbbra sem tartja szükségesnek, hogy kétoldalú egyeztetés legyen, miután az osztrák tárcavezető „folyamatosan sértegeti a magyarokat, folyamatosan feljelent bennünket”, ahelyett, hogy tudomásul venné: nem Ausztria, hanem Magyarország feladata, hogy rendezze a földviszonyokat.

Törvénysértésekről, a jogszabályok megkerüléséről van szó, hosszú éveken, évtizedeken keresztül folytatott gyakorlatról, amelyet meg fognak szüntetni – fogalmazott. Úgy vélekedett, Rupprechter csalókat véd, ahelyett, hogy figyelembe venné, hogy az osztrák törvényeket Ausztriában, a magyar törvényeket pedig Magyarországon mindenkinek be kell tartania.

„Zsebszerződéseseket véd, olyanokat, akik igyekeztek megkerülni a mindenkori magyar jogszabályokat, a külföldiek földvásárlási moratóriumát is, amiről mindenkinek tudomása volt, a befektetőknek és spekulánsoknak egyaránt” – mondta. „Mi vállaljuk a magyar álláspontot, meg tudjuk védeni a Bizottság előtt, s ha kell, más fórumokon is” – fogalmazott Fazekas Sándor.