Tekla
9 °C
16 °C

Orbán: A mindenséggel mérhetjük a magyar sikert

2014.02.18. 12:05

„Szükségünk is volt az önök sikerére, mert az van megírva a sors könyvében, hogy a magyarok tehetségesek, de csak középszerűen sikeresek. A GE-együttműködés bebizonyította, hogy mi magyarok a mindenséggel mérhetjük a magunk sikerességét” – mondta Orbán Viktor a GE szolgáltató központjának megnyitóján a Hvg.hu beszámolója szerint. Szerinte csak az innovatív politika vezethet ki az európai válságból, a magyar politika ilyen, megnézzük, mennyire lesznek az eredményeink tartósak – mondta Orbán.

Orbán szerint jó okunk van a brüsszeli bürokráciát kritizálni, de az unión belül továbbra is sokkal több lehetőségünk van, mint azon kívül, mi is belülről akarjuk megjavítani az uniót. A Váci úti helyszínt említve a kommunista munkásmozgalmi, tőkések elleni dalt idézte fel, és azt mondta, a GE már huszonöt éve Magyarországon van, és a kormány utolsó gondolata lenne a GE ellen harcolni. A tőkének és a munkának együtt kell működnie, ebben van a jövő – mondta.