Erzsébet
0 °C
7 °C

Forrófejűek a fiatal cégvezetők

2014.02.19. 11:51

A 30 év alatti menedzsmenttel rendelkező cégek 71 százaléka átlagot meghaladó kockázattal rendelkezik, így hosszú távon megtérülő lehet a fiatal vállalkozók képzésére költött 7 milliárd forintos állami támogatás – írja az Opten.

A magyarországi cégek üzletpolitikai és stratégiai felkészültsége hiányos, egyebek mellett ez is hozzájárul a magas felszámolási és cégalapítási arányokhoz. A fiatal vállakozók körében különösen jellemző a kényszervállalkozások és a stratégiai tervek nélkül induló vállalkozások aránya.

A cégalapítás előtti tervezés hiánya is hozzájárul a mai bizonytalan vállalkozási környezethez. A frissen alapított cégek várható élettartama alig 8-9 év, az aktív működési idő pedig ennek az időintervallumnak is csak egy része. Magyarországon az egyéni vállalkozókkal együtt több mint kétmillió magánszemély mondhatja magát cégtulajdonosnak vagy cégjegyzésre jogosultnak. Köztük sok a felkészületlen szereplő, ami veszélyes is lehet – írja az Opten.

A 30 év alatti menedzsmenttel rendelkező cégek az átlagnál jóval magasabb, 71 százalékos arányban kerülnek felszámolás vagy csődeljárás eljárás alá, ami komoly veszélyt jelent partnereik számára is. A fiatal menedzserek a tapasztalatszerzés közben felhalmozott kifizetetlen számláikkal komoly károkat okozhatnak a gazdaság egyéb szereplői számára.

Ágazati és földrajzi tekintetben viszonylag egyenletes a fiatal vállalkozók eloszlása: a vendéglátó és kereskedelmi szektorban vannak némileg felülreprezentálva, a megyék közül pedig Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében erősebb a fiatalok vállalkozási hajlandósága az átlagosnál.