A Somogy Megyei Főügyészség vádat emelt négy vádlott ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt. A vádlottak egy Somogy megyei székhelyű vállalkozás nevében 2012. évben pályázatot nyújtottak be a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához mikro- kis és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a kft. részére 180 700 000 forint vissza nem térítendő támogatást biztosított. A kft. ügyvezetését ellátó vádlottak a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával hatósági szerződést kötöttek, mely értelmében a támogatást kizárólag a kft. telephelyén megvalósításra kerülő fa tároló eszköz gyártó és feldolgozó gépek beszerzése beruházási projektre fordíthatják. Vállalták, hogy a beruházás befejezése után 90 napon belül 79 fő teljes munkavállalói létszámot felvesznek és 2015. január 16. napjáig folyamatosan foglalkoztatják.
A vádlottaknak azonban nem állt szándékában a pályázat megvalósítása, céljuk a támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt. Valótlan tartalmú árajánlatot, megrendelő lapot, adásvételi szerződést és számlákat készítettek, a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjába a támogatási összeg lehívása érdekében benyújtottak. Két vádlott – a kft. ügyvezetői előzetes letartóztatásban vannak.