Eltűnt 3 milliárd szál cigaretta

2014.02.24. 08:19

Ilyen kevés cigaretta még soha nem fogyott Magyarországon, mint 2013-ban: 9,3 milliárd szál. Ez 2012-ben 12,5 milliárd szál volt, 2011-ben pedig 13 milliárd szál. Tavaly decemberben 685 millió szálat adtak el a gyártók.

Így amióta csak a nemzeti dohányboltokban lehet legálisan cigarettát vásárolni, nem volt olyan hónap, amelyben 1 milliárd szál felett lett volna a fogyasztás, pedig például 2012-ben inkább az a hónap volt a kakukktojás, amikor nem lépték át ezt a szintet. Még 2012 decemberében például 1,2 milliárd szerepelt a NAV statisztikáiban, írta a Világgazdaság.hu.

A visszaesést legalább két tényező okozhatta: egyrészt kevesebb helyen lehet cigarettát vásárolni, másrészt egy év alatt 20 százalékkal drágultak a dohánytermékek. Egy doboz Sopianae 2010-ben 600 forint volt, most 814 forint. Nyártól pedig új dohányboltot már nem lehet nyitni másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül.

A piac szereplői ennek ellenére elégedettnek tűnnek. A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. nemrég jelentette be, hogy mintegy kilencmilliárd forintos beruházással új gyárat hoz létre. A beruházással a termelési terület megduplázódik. Az év első felében alakítják ki az új gyárat, telepítik a gyártósorokat, és várhatóan az idén a negyedik negyedévben megkezdik a termelést is az új telepen. Az új üzemben gyártott termékek kilencven százalékát exportálni fogják, főként európai országokba.