Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Az IMF Ukrajnába menne

2014.02.26. 07:51 Módosítva: 2014-02-26 07:53:29

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hamarosan küldöttséget meneszt Ukrajnába, hogy felmérje a gazdaság állapotát - jelentette be Christine Lagarde vezérigazgató kedden.

A kaliforniai Stanford egyetemen tett látogatása alatt nyilatkozva Lagarde emlékeztetett arra, hogy a valutaalapnak kötelessége segítséget nyújtani bármelyik tagállamának, amely igényt tart arra. "Hamarosan valószínűleg szakértői támogatást küldünk az országba" - fogalmazott.

Hozzátette, hogy pénzügyi támogatásról az IMF viszont csak akkor dönthet, ha azért a tagállamok törvényes hatóságai folyamodnak. Ukrajna esetében is először ki kell jelölni az új kormányzatot ahhoz, hogy tárgyalásba lehessen bocsátkozni az országgal a tényleges anyagi segítségről.

"Készen állunk a bekapcsolódásra" - emelte ki Lagarde, hozzáfűzve, hogy az IMF-nek már van egy állandó képviselője Ukrajnában. Hangoztatta, hogy amint kinevezik az új illetékeseket, és azok segítségért, támogatásért folyamodnak, a nemzetközi szervezet megkezdi velük a tárgyalásokat. "Ez így működik" - szögezte le a vezérigazgató.

A valutaalap pénzügyi hozzájárulását az elemzők szinte elengedhetetlennek tartják a kelet-európai ország számára, amelynek államkincstára jelentős nehézségekkel küzd. Ukrajnának az új vezetés szerint 35 milliárd dollár külső segítségre volna szüksége.