Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Mégsem olyan fekete nap ez a közműveknek

2014.02.26. 13:00
Bár durva napra készítették fel az energiacégeket, a korábban belengetett fájdalmas intézkedések közül csak egyről döntött a kormány szerdai ülésén, a mérőórákkal kapcsolatos terheket ezentúl a cégek viselik. Sem az alapdíjról, sem a számlázásról, sem a kikapcsolás kérdéseiről nem tudtak dönteni. Inkább még tájékozódnak.

Néhány kérdésben döntött a kormány, más kérdésekben további vizsgálatokat rendeltek el a közműcégekkel kapcsolatban, jelentette be Németh Szilárd rezsibiztos szerdán.

Két konkrét ügyben hoztak döntést.

  • Rengeteg panasz érkezett a mérőórákkal kapcsolatban. Úgy döntött a kormány, hogy a mérőórákkal kapcsolatos összes felmerülő költség az energiacégeket terheli majd, függetlenül attól, hogy az óra kinek a tulajdonában áll. Giró-Szász szerint a mostani helyzet abszurd. "Olyan, mintha a hentesnél a mérleget is nekem kellene kifizetnem" - mondta.
  • A másik ügy a Főgáz átvilágítása. A Főgáz az idei évtől már száz százalékban közösségi tulajdonban van, itt Orbán Viktor teljes átvilágítást rendelt el, hogy jó példával járjanak elől, és teljesen megfeleljenek a fogyasztóvédelmi előírásoknak.

Idős nénik, gyanús esetek

Németh Szilárd szerint a Főgázra sokan panaszkodtak. Megkereste őt egy egyedül élő 90 éves néni, aki alig lát, lekapcsolták nála a gázt többlet vételezés miatt. Kijött négy férfi, és aláíratott vele egy papírt. Ez szerinte több mint gyanús.

Most, hogy a Főgáz az államé és az önkormányzaté, utánajárnak a hasonló ügyeknek. De van egy másik néni is, akinél szintén kikapcsolták a szolgáltatást, amíg kórházban volt, említett egy másik panaszt Németh Szilárd, ami miatt a cég átvilágítását szükségesnek tartják.

Csak fenyegettek

Giró-Szász András kormányszóvivő elmondta, a kormányülésen azt is átbeszélték, fontos, hogy a karbantartásra és a fejlesztésre félretett pénzekből ne lehessen osztalékot kifizetni. Ezért fontos az energiahivatalnak az a vizsgálata, amelyet az Elmű-ÉMÁSZ korábban összehívott közgyűlése miatt rendelt el.

"Az alapdíj, a számlázás és a kikapcsolás kérdéseiről nem döntött a kormány, ezek azonban nem kerültek le napirendről, további vizsgálatokat rendelt el a kormány. Hogy világosan, hosszú távon és stabilan lehessen rendezni a kérdést" - mondta a kormányszóvivő.

Lázár János a Miniszterelnökséget vezető államtitkár február 23-án Székkutason jelentette be, hogy a kormány szerdai ülésén tárgyalja, hogyan lehet valóban nonprofittá tenni a közműszolgáltatásokat.  "Szerdán nehéz napja lesz az áram-és gázszolgáltatóknak "– közölte az államtitkár.

„Úgy látszik, nem tudjuk annyival csökkenteni a rezsit, hogy ne legyenek nyereségesek az energiaszolgáltatók” – fogalmazott Lázár, aki már 2013-mas adatokra utalt, noha a cégek beszámolóikat még nem tették közzé. A politikus szerint 25-30 százalékos tartós rezsicsökkentés hozhat érezhető eredményeket a lakosság számára.

Orbán Viktor is eltökéltnek tűnt, kedden egy helyi tévének adott interjújában azt mondta, hogy a harmadik rezsicsökkentést további díjcsökkentések követhetik, a rezsifórumokon felmerült 3-4-5 olyan témakör, amelyet a mai ülésen tárgyalni a kormány.

Marad az alapdíj, fájhat a mérőóra

Rogán Antal, a fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy az emberek véleménye szerint a fogyasztáson felül vannak olyan tételek a számlákban és a díjakban, amelyekkel a szolgáltatók újabb bőrt próbálnak lehúzni a magyar családokról. Ezeket pedig meg kell szüntetni.

A tételek közük kiemelte a cégeknek fizetendő alapdíjat, amelyet szerinte csökkenteni kellene, vagy teljesen meg kellene szüntetni. Ez egyébként a távhősöket érintette volna a legkedvezőbben, itt ugyanis az alapdíj gyakran a teljes számla 40 százalékát jelenti.

Rogán úgy számolt, az általa javasolt intézkedések - az alapdíj csökkentése, mérőórák cseréjének ingyenessé tétele, a számlák további szabályozása, a bekötési, bekapcsolási díjak és fejlesztési hozzájárulások felülvizsgálata  - nagyjából 100 ezer forint megtakarítást hoznának egy-egy családnak évente.

Ezek közül azonban most csak a mérőórákra vonatkozó kérdésben döntött a kormány. Azt sem Giró-Szász András, sem Németh Szilárd nem árulta el, hogy mikorra várható az új szabályok benyújtása, elfogadása. Arról, hogy ez az intézkedés melyik céget milyen mértékben érinti, csak a konkrét javaslat ismeretében lehet biztosat mondani, ugyanakkor sejthetően a lépés a vízműveknek lesz különösen fájdalmas.