Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Gázóra, villanyóra: eddig sem fizettünk

2014.02.27. 07:20
Aki nem akar magától új órát, vagy nem tette tönkre a mérőt, annak most sem kell fizetnie az óracseréért - állítják az áram- és gázcégek. Azt mondják, a mérőóra nem a fogyasztó tulajdona, annak időnként felmerülő kötelező cseréje sem az ő pénztárcáját terheli. Más a helyzet a vízóráknál, a mellékmérő ugyanis mindenkinek a sajátja, cserélni is saját pénzből kell. Csakhogy itt meg nagyrészt nem multik, hanem önkormányzati cégek állnak a háttérben. Ha rájuk terhelik, amit eddig az emberek fizettek, a pénzt szedhetik majd vissza adóból.

Olyan, mintha a hentesnél a mérleget is nekem kellene kifizetnem

– próbálta érzékeltetni Giró Szász András annak abszurditását, hogy az energiacégek a fogyasztókkal fizettetik meg a mérőóra cseréjének a költségét. Ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy a jövőben minden mérőórával kapcsolatos díjat fizessenek a cégek.

Rálépni a hentes mérlegére

Az új szabály egyes vízórák esetében valóban jelentős megtakarítást hozhat az embereknek, a gáz- és áramfogyasztók elvileg nem sokat érzékelnek majd belőle. Mint azt az érintett társaságoktól megtudtuk, a gázóra és a villanyóra – nagyon kis kivételtől eltekintve – az elosztótársaság tulajdona, a fogyasztónak elvileg csak akkor kell a zsebébe nyúlnia a cserénél, ha az az ő hibájából történik, tönkretette, megrongálta stb. Vagyis a henteses példánál maradva itt, a hatályos szabályok szerint most sem fizet a vevő a mérlegért, legfeljebb akkor, ha azt például leveri a pultról, ráugrik, tönkreteszi. (Persze már az eredeti példa is sántít, hiszen a mérleget valójában fizetjük már a hús árában, mint ahogyan természetesen az energiacégek is a tőlünk beszedett rezsiből tartják fenn az infrastruktúrát.)

Azt, hogy a gázórát milyen sűrűn kell cserélni, azt egy 1991-es kormányrendelet szabályozza, eszerint:

  • A 6 /h-nál nagyobb mérőket öt évente
  • A 6 /h-nál kisebb mérőket tíz évente

A tíz év amúgy nem napra pontosan jelent tíz évet, hanem a hitelesítés lejárati évében december 31-ig kell legkésőbb kicserélni. Ezt azonban, mivel a mérő eleve az övé, az elosztótársaság biztosítja, ezért pénzt a fogyasztótól a törvény szerint nem kérhet. Legfeljebb akkor, ha a fogyasztó külön kéri, hogy a műszakilag indokoltnál drágább berendezést tegyenek fel.

Akkor is a fogyasztó fizet, ha egyébként már szükségessé vált a csere, de kiderül, hogy nem vigyázott eléggé az órára, vagy ahogyan a gáztörvény fogalmaz, „elmulasztotta állagmegóvási kötelezettségét”. Ebből természetesen lehetnek viták a céggel, ahogyan abból is rendszerint vannak, amikor a fogyasztó például mérőóra-köteles fejlesztést indít, de a lényeg, hogy meglévő óránál alapesetben a hatályos törvény szerint nem a fogyasztó zsebére megy az óracsere. A megkérdezett cégek elmondták, a helyzet egészen hasonló a villanynál is, a tulajdonos itt sem a fogyasztó, a cseréről itt is törvény rendelkezik, és a társaság intézi. Pénzt pedig csak akkor kérhet érte, ha a fogyasztó kérésére vagy az ő hibájából kell cserélni.

Annak az átlagos gáz- és áramfogyasztónak tehát, akinek nincsenek külön igényei az órájával kapcsolatban, és vigyáz arra, hogy a berendezés ép maradjon, elvileg nem hoz újat a kormány új ötlete.

Kérdés viszont, hogy mi lesz akkor, ha valóban minden körülmények között, minden órával kapcsolatos költséget a cégre lehet majd hárítani, mint azt Németh Szilárd rezsibiztos a szerdai sajtótájékoztatóján ígérte. Érdekes helyzetet teremtene, ha az elosztótársaságnak kellene fizetnie ezentúl azt is, ha valaki például havonta új mérőórát akar, vagy ha hetente baltával nekimegy a szerkezetnek. A részletszabályokon tehát sok múlik, a cégek is feszülten várják a fejleményeket.

Mi lesz a vízórákkal?

A mérőóra cseréjének költségeiről, szabályairól megkérdeztük a távhős cégeket tömörítő szakmai szervezetet és az energiahivatalt is, egyelőre egyiküktől sem érkezett válasz. Azt viszont, hogy hogyan megy a csere a víziközműveknél, megtudtuk a Magyar Víziközmű Szövetségtől.

Itt a helyzet kicsit bonyolultabb, mint a gáznál és a villamos energiánál, a főmérő ugyanis a víziközmű-szolgáltató, míg a mellékmérő a fogyasztó tulajdonában van.

  • A főmérők hitelesítése a törvény szerint négyévente jár le.
  • A mellékmérőket nyolc évente kell cserélni.

Mivel a főmérő a szolgáltató tulajdona, így a fogyasztót közvetlenül a főmérővel kapcsolatban nem terheli költség. A mellékmérő cseréje viszont a fogyasztó feladata, ő áll minden felmerülő költséget. Itt két dologért is kell fizetni.

  • Magáért a mérőért, ennek az árát a piaci viszonyok szabályozzák, több tízezer forintba kerül.
  • Az üzembe helyezésért, ennek az árát a szolgáltatók üzletszabályzata határozza meg.  

A vízóra cseréje tehát már egy jelentősebb tétel lehet, több tízezer forintba kerülhet a fogyasztóknak. Jelentős könnyebbség az embereknek, ha nem kell érte fizetni. Viszont ha ezt a terhet egy az egyben a közművekre hárítják, az okozhat gondokat. Ugyanis akárcsak a távhőszolgáltatóknak, jelentős része a víziközműveknek is önkormányzati tulajdonban van.

És kétséges, hogy rendszerszinten javít-e bármit a helyzeten, ha a vízóra cseréjének költségeit ezentúl a zömmel önkormányzati cégek állják. Az így kieső összeget végső soron alighanem a városi kasszából, vagyis az emberek pénzéből kell pótolniuk. De nem tiszta egyelőre az sem, hogy a terhekkel együtt a vizes cégek a mérőórát is megkapják-e. Hiszen az eddig a fogyasztó tulajdona volt, amiért sok pénzt fizetett. Akárcsak a gáz- és áramcégek, a víziközművek is izgatottan várnak a részletekre.