Jusztina
12 °C
23 °C

Tényleg Csányi vásárolta fel a KITE-t

2014.02.28. 16:00

Az OTP rendkívül rövid és szűkszavú közleményt adott ki arról, hogy az Inga Kettő Kft.-n, az Összehangoló Kft.-n, a Stabilizáló Kft.-n és a Bank Center No. 1. Kft.-n keresztül 46,69%-os mértékű közvetett tulajdoni részesedést szerzett a KITE Mezőgazdasági és Szolgáltató Zrt.-ben, írja az agrarszektor.hu.

Az integrátori piac újrafelosztása volt a tavalyi év legnagyobb eseménye az agráriumban. Azért ment a harc, hogy ki szerzi meg a hosszú évek alatt jól bejáratott termelésszervezési és infrastrukturális hátteret, amely közvetlen út a végső felhasználó termelőkhöz. A nagy játszmában a második leggazdagabb magyarnak tartott Bige László tette meg az első lépést, aki hosszas előkészületek után az ősszel a cégcsoportjához tartozó péti Nitrogénművek Zrt.-én keresztül ajánlatot tett a nádudvari KITE Zrt. részvényeinek többségére. Aztán szinte a semmiből fordult a kocka, és megjelent az ajánlatával Guba Sándor és mögötte az OTP.

A Csányi Sándorral nem kimondottan jó kapcsolatot ápoló Bige László korábban többször is az OTP érdekeltségére tett utalást. Az nem teljesen világos, hogy a bankcsoportot korábban miért nem érdekelte a KITE, hiszen a cég hosszú ideje "eladósorban" volt már a Bige-féle ajánlat előtt is.

Mi az a KITE?

A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb vállalkozása a KITE Zrt. A cég tavaly 205 milliárdos árbevételt ért el, amely 3,7 milliárdos profitot hozott. Bige László a KITE menedzserei és dolgozói birtokában levő 52 százalékos tulajdonrészért a névérték 18-szorosát – megközelítőleg 14 milliárd forintot – a termelők tulajdonában levő 29 százalékos pakettért pedig tízszeres névértéket, azaz 4 milliárd forintot kínált. Az erről szóló szerződést a nyár végén írták alá. Ezt követően Guba Sándor, a KITE egyik igazgatója –  élve elővásárlási jogával – a névérték 20-szorosát ajánlotta fel a tulajdonosoknak, így összesen 30 milliárd körüli összeget fizetett nekik.