Nem kirúgnak, kiszerveznek

2014.03.26. 07:43

Nem lesz újabb elbocsátás a Dunaferrnél, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy több feladatkör ellátására külsős céggel köt szerződést a vasmű, a kiszervezés hozzávetőleg 250 embert érint - írja a szerdai Magyar Nemzet.

Mucsi Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a lapnak elmondta, hogy a vállalati egyeztető tanács ülésén Evgeny Tankhilevich cégvezető megnyugtató választ adott a munkavállalói érdekképviselet kérdéseire, tartják magukat a kormánnyal kötött egyezséghez, a korábban meghatározott négyszáz fős leépítés mellett nem terveznek újabb elbocsátásokat.

A szakszervezeti vezető szerint a belső tűzoltóságot, a csomagolást, az ércelőkészítést és hulladékgazdálkodást szervezi ki a Dunaferr.

A tűzoltóságot már régóta szeretné külsős céghez csatolni a vasmű, és egyelőre úgy tűnik, hogy májustól új munkáltatóhoz tartoznak majd az itt dolgozók, a hulladékgazdálkodás pedig árpilis elején kerül új céghez - mondta a szövetség elnöke a lapnak. (MTI)