Devizahitelesek miatt zárt be egy OTP

2014.03.27. 19:02

A devizahitel-károsultak érdekeit képviselő Nem adom a házam mozgalom és az Összefogás Párt szervezésében tüntettek az OTP Nyugati téri fiókja előtt, írja a hír24. A tüntetés polgári engedetlenségi akcióként indult, a károsultak úgy akarták megbénítani a bank működését, hogy mindannyian sorsszámot húztak, és a devizahiteleikről szerettek volna érdeklődni. 

A legtöbb károsultnak nem itt van hitele, ezért az OTP, mint az ország legnagyobb bankja, szimbolikus választás volt.  

A fiók később technikai okokra hivatkozva bezárt. A tüntetőket – mivel nem ügyfélként jelentek meg – kitessékelték a bankból, és nem voltak hajlandóak az ügyükkel foglalkozni. 

A Nem adom a házam a Facebook oldalán később azt írta, hogy "térdre kényszerítették a pénzhatalmat". Korábban a főváros több pontjára, így a Kúria elé is bankellenes tiltakozásokat hirdetettek. 

A Legfőbb Ügyészségnél az ellen tiltakoztak, hogy elutasították a devizahitelesek ügyében tett feljelentéseiket. Póka László, a Nem adom a házam mozgalom vezetője azt sérelmezte, hogy az ügyészség és a politikusok nem akadályozták meg, hogy eladósodott családok kerüljenek az utcára.

Korábban a Nem adom a házam szervezett ülősztrájkot Orbán Viktor házához is.