Halmarketing, sámli: ezekre költöttek a tárcák

2014.04.17. 10:58
Négy év alatt durván 160 milliárd forint ment el a minisztériumoknál különféle beszerzésekre. Legtöbbet informatikára és autókra költöttek, de milliárdok mentek el utazásokra és telefonbeszerzésekre is. Jó dolguk volt tavaly a Hungarikum Bizottság környékén dolgozóknak és a nemzeti ünnepeket szervezőknek, a keleti nyitás pedig ha máshol nem, az utazási költéseken biztosan nyomot hagyott.

Halmarketing, gyerekülőkocka, poloskakereső, kutyaverseny és futballmanipuláció – a minisztériumok ismét hosszú, részletes listát közöltek költéseikről, miután Józsa István szocialista képviselő írásbeli kérdéseiben erre kérte őket.

A tárcák a tavaly október óta kötött új külsős szerződésekről, telefonokról, táblagépekről, utazásokról, bútorokról közöltek beszámolót, forintra lebontva, hogy melyik tételre mennyi ment el náluk és az alájuk tartozó intézeteknél, cégeknél.

Informatikára ment a legtöbb pénz

Pontos összesítést a részletes bontás ellenére sem könnyű készíteni, az adatközlés formája ugyanis nem egységes. Némelyik minisztérium lelkiismeretesen részletezi az egyes kiadásokat, de akad olyan is, amely összevontan közöl néhány számot, nem bontja le a beszerzéseket darabra, vagy meg sem nevezi, hogy pontosan mit takar egy-egy tétel.

Ha az október előtti táblázatokat – 2010-ig visszamenőleg – is hozzácsapjuk, azért nagy vonalakban összesíteni lehet a minisztériumi kiadásokat. Azt lehet mondani, hogy a minisztériumok és háttérintézményeik a legtöbb pénzt az elmúlt négy évben informatikai beszerzésekre fordították: az összes költésnek, durván 160 milliárd forintnak több mint harmada ment szerverre, gépekre, programokra.

A második legnagyobb összeg autókra, járművekre jutott, de sok pénzt költöttek utazásra és külsős foglalkoztatásra is, 2010 júniusa óta nagyjából 26 milliárdot. A legkevesebb pénzt új bútorokra, új telefonokra fordították, de a négy év alatt az is kitett egy közel 10 milliárdos tételt.

 

Hódítottak a tabletek

Korábban több tárca is félvállról vette a nyilvánosság tájékoztatásának feladatát, de az évek során érezhetően javult az adatközlő fegyelem. Mostanra szinte már csak az erőforrás-minisztérium maradt a foghegyről válaszolók közül. Amikor az ellenzéki képviselő az utazási költségekről érdeklődött, a Balog Zoltán vezette minisztérium mindössze egy személyeskedő választ küldött elmúltnyolcévezéssel.

A listák végigböngészése egyébként már csak azért is tanulságos, mert ezekből sok olyan apró részlet is kiderül, amelyről nem esett sok szó a hírekben, kibomlik a tárcák és az alájuk tartozó intézmények, cégek szinte teljes előző éve. A legtöbb helyen úgy tűnik, idén is hódítottak a táblagépek, de nagyobb volt a lendület az autóbeszerzésekben is, mint korábban. A keleti nyitás is látható nyomokat hagyott a tárcák kiadásai között is: megszaporodtak az utazások Azerbajdzsánba, Katarba, Dubajba, Kínába, Indiába.

Egyenek halat, mert egészséges!

A beszámolók alapján úgy tűnhet, a legvonzóbb állások az elmúlt évben a Hungarikum Bizottság körül akadtak, bruttó havi félmillió körüli összegeket osztottak olyan munkákért, mint például a hungarikumfeladatokkal összefüggő médiakapcsolatok építése, sajtófigyelés, nemzeti értékek összegyűjtése, értéktárbizottságok létrehozása stb.

Nem keresett rosszul az a szakértő sem, aki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízottjaként kétmillióért dolgozhatta ki a nemzeti ünnepek és kiemelt állami emléknapok koncepcióját. Kevésbé lehetett rózsás a halmarketingesek sorsa: mindössze havi 150 ezer forintot kapott a komplex halmarketingprogram kidolgozója, pedig ezért a pénzért még a halfogyasztást is népszerűsítenie kellett.

A TEK 115 ezer forintot költött egy kutyaversenyre, az ORFK rendőr terepfutó-világbajnokságon vett részt 168 ezerért. A Készenléti Rendőrség „futballmanipulációs és korrupciós cselekmények ellen” küzdött, a Honvédelmi Minisztérium egyik intézménye Csehországban az austerlitzi csatát rekonstruálta.

Ülőkocka és traktor

A KIM munkatársa Dél-Afrikába utazott, hogy együtt ünnepleje az október 23-i ünnepséget az ottani magyarokkal. A Navracsics Tibor vezette minisztérium egyébként valamiért rengeteg műsoridőt is vásárolt milliókért vidéki rádiókban, a Méz Rádió és a Rádió Orient hallgatói így viszonylag jól tájékozottak lehettek a kormány ügyeiben.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatalban virágtartókat vettek és forgószékeket, a Vidékfejlesztési Minisztérium pedig még egy 2840 forintos sámlit is feltüntetett a vásárlások között.

A NAV 42 darab állófogast és egy gyerekasztalt vásárolt, valamint egy poloskakeresőt 16 489 forintért. A revizori szállásra pedig beszereztek 8 arab heverőt is 358 432 forintért. A Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal egyebek mellett négy darab gyermekülőkockát vett 117 956 forintért és egy traktort 6 millióért.

Őshonos sertések Laosban

Ezúttal is akadtak izgalmas külföldi konferenciák és szakmai utak. A Földmérési Intézet például a sanghaji csillagászati obszervatóriumban tett látogatást, a Nébih munkatársa Kenyába ment továbbképzésre, illetve részt vettek az afrikai lópestis nemzetközi referencialaboratóriumainak éves találkozóján is.

 

Öt napra elmentek az EPP burgonyagumóhoz tapadó talajjal és burgonyahulladékkal kapcsolatos növényegészségügyi kockázatokról rendezett tanácskozásra is, ez mindössze 314 578 forintba került az adófizetőknek. Akadt több japán, és dubaji szakmai látogatás, nyár- és fűz-tapasztalatcsere Németországban. Az Agrárkutató Intézet félmillióból egy hétnapos konferenciára utazott el, amelyet az Őshonos sertések és halfajok szaporodásbiológiai jellemzése Laosban címmel tüntettek fel.

Írjanak jókat Magyarországról!

Az NGM az államadósság finanszírozásával és államkötvény kibocsátással kapcsolatban elég sok külföldi megbeszélést tartott, ezekre több mint négymillió forint ment el.

Az összesítésekből kiderül, 798 124 forintból utaztatta ki a Magyar Turizmus Zrt. Várady Szilvia séfet és Kazinczi Endre cukrászt a szingapúri magyar napokra, repülőjegyet fizetett a Beijing TV forgatócsoportjának, és több PR-cikket is vásárolt Magyarországról. A Nederland Dagblad újságíróját például keresztül-kasul utaztatták az országon egy rólunk szóló cikkért cserébe.

Érdekes tétel az NFM-nél többek közt a „Dr. Fónagy János gépkocsijának vezetése”nevű, amely Lengyelországban történt január végén, és amelyért 90 ezer forint szállásköltséget fizettek, de különös a „tárgyalás a Roszatom vezetőivel” is, amely viszont mindössze 21 ezer forintjába került a tárcának.