Nemsokára küldjük a programot az EU-nak

2014.04.23. 13:39

A kormány várhatóan a jövő héten fogadja el a 2014. évi nemzeti reformprogramot és a kovergenciaprogramot, amelyeket április 30-ig kell elküldeni az Európai Uniónak - mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai ülésén Budapesten.

Nem lesz benne újdonság

A helyettes államtitkár elmondta, a nemzeti reformprogram véglegesítése még folyamatban van, azzal a kormány már szerdai ülésén foglalkozik, és a hónap végéig kiküldik Brüsszelbe. Az Európai Bizottság, a programok értékelése alapján, június elejéig tesz javaslatot az idei országspecifikus ajánlásokra, amelyeket az Európai Tanács várhatóan június végén fog elfogadni.

A program nem fogja tartalmazni az új kormány tervezett intézkedéseit, mivel az csak májusban fog majd hivatalban lépni. Ezért a konvergenciaprogramban csak a már ismert lépések lesznek benne.

Beszéltek a hajléktalanokról is

Az NGTT ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) előterjesztésében megvitatták a magyarországi szegények, elsősorban a hajléktalanok helyzetét is. Garai Péter, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára bemutatta a hajléktalanok ellátását szolgáló intézményrendszert, valamint a hajléktalanokat támogató forrásokat, programokat.

Kifejtette, hogy a hajléktalanok ellátását az éves költségvetési kereten túl - amely több mint 8 milliárd forint - kiegészítő források is támogatják. Utóbbiból 2013-ban 373 millió forint állt rendelkezésre, és e célra 2014-ben is ugyanekkora forrást tud biztosítani a minisztérium - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A munkavállalói oldal ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy nőtt a szegénység az utóbbi években, minden negyedik gyermek éhezik Magyarországon, a hajléktalanságot pedig rendészeti kérdésnek tekinti a kormány. Az oldal azt javasolta, hogy az NGTT-n belül jöjjön létre egy szakértői bizottság, és folyamatosan tartsák napirenden a szegénység és a hajléktalanság kérdését.

A tudományos oldal szerint az intézkedések kidolgozásánál jobban kellene támaszkodni a szegénységi és létminimum-kutatásokra. A munkáltatói oldal kiemelte: bár a kormány jelentős forrásokat szán a hajléktalanok problémájának megoldására, mégsem csökken a fedél nélküliek száma.

Az ülésen mind a civil, egyházi, munkavállalói, tudományos és munkaadói oldal támogatásával megegyeztek abban, hogy létrehoznak egy, a szegénység és hajléktalanság kérdéseivel foglalkozó munkabizottságot, amely az előkészítő munka után a következő NGTT ülésen meg is alakulhat.