Kevesebb volt a turista márciusban

2014.05.12. 10:27

Márciusban 2,6 százalékkal csökkent a szálláshelyek vendégforgalma Magyarországon, a külföldivendég-éjszakák száma 4,1, a belföldivendég-éjszakáké 0,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatalra (KSH) hivatkozva.

Márciusban 285 ezer külföldi vendég összesen 749 ezer éjszakát töltött a különféle szálláshelyeken, a vendégek száma 3,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A KSH jelentése kiemeli: a márciusi vendégforgalom csökkenésénél figyelembe kell venni, hogy tavaly a húsvéti forgalom már márciusban éreztette hatását, míg az idén ez csak az áprilisi adatokban jelentkezik majd.

Az első negyedévben a külföldiek 4,0, a belföldiek 8,1 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, így a forgalom összesen 5,9 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedévivel összehasonlítva. A negyedévi összes bevétel 55,4 milliárd forintot tett ki, 11,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Márciusban a Németországból, Ausztriából és Csehországból érkezők forgalma 12, 21, illetve 2,2 százalékkal csökkent. Az Egyesült Királyságból érkezőké lényegében stagnált, alig 0,2 százalékkal csökkent, az olasz és az orosz vendégek által eltöltött éjszakáké viszont 5,5, illetve 21 százalékkal emelkedett.

Az év harmadik hónapjában 294 ezer belföldi vendég 626 ezer éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 2,5 százalékkal nőtt az előző év márciusához hasonlítva. A belföldivendég-forgalom három régióban emelkedett, Észak-Magyarországon, a Tisza-tónál és Dél-Alföldön.

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 44 százalékot ért el márciusban, 0,6 százalékponttal kevesebbet az előző évinél. Az ötcsillagos egységek szobáinak igénybevétele kiemelkedő, 59 százalékos, a gyógyszállodák szobakapacitás-kihasználtsága is átlagon felüli, 53 százalékos volt.