Komoly bővítés a magyar Nokiánál

2014.05.14. 14:39

A Nokia 150 szoftverfejlesztő mérnökkel növeli magyarországi kutatás-fejlesztési központjának létszámát, a bővítéshez a magyar állam 211 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára elmondta, hogy a Nokia 3 milliárd forintos beruházással fejleszti a budapesti k+f központját, és a bővítéssel a cég magyarországi létszáma közel 1400-ra emelkedik.

Ésik Róbert, a Nokia Networks üzletágának magyarországi ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalat 5 éves garanciát vállal a létrehozott munkahelyekre. Hangsúlyozta, hogy a budapesti részleg eddig is a Nokia egyik legnagyobb globális technológiai központja volt, és a jövőben a szerepe tovább erősödik.