Orbán a Gazprommal parolázott

2014.05.14. 17:35

A Déli Áramlat gázvezeték építésének felgyorsítását szorgalmazta szerdai budapesti megbeszélésén Orbán Viktor kormányfő és Alekszej Miller, a Gazprom elnöke - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A miniszterelnök és az orosz állami gázipari cég vezetője megállapította Havasi szerint, hogy „az ukrajnai helyzet igazolta, hogy a Déli Áramlat Európa gázellátásának biztonsága szempontjából kulcskérdéssé vált”. Ezért egyetértettek abban, hogy a Déli Áramlat építésének munkálatait fel kell gyorsítani.

Orbán Viktor és Alekszej Miller megvitatta továbbá azt az új fejleményt, hogy Ausztria is csatlakozott a Déli Áramlat-programhoz – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Újratervezés

A Gazprom már 2012 végén is jelezte, hogy az Oroszországból a Fekete-tengeren át, majd Bulgáriától Észak-Olaszországig futó vezetéknél azért is előnyös Magyarország érintése – ahelyett, hogy a fővezetéket Horvátországon át vinnék –, mert innen könnyen meg lehet valósítani az osztrák elágazást is. A Gazprom szerdán kiadott közleménye szerint Orbán és Miller arról tárgyaltak, hogy át kell dolgozni az jelenlegi útvonal tervét, miután Ausztria áprilisban úgy döntött, csatlakozik a Déli-Áramlat – becslések szerint összesen 16 milliárd dolláros – projektjéhez.

Magyarországon 229 kilométeren futna a vezeték, Hercegszántótól Tornyiszentmiklósig. Ezt a szakaszt a Gazprom az MVM-mel közös cégben valósítaná meg. Egyforma tulajdonhányaduknak megfelelően fele-fele részben járunának hozzá a 600 millió euróra becsült projekt megvalósításához.

A Gazprom közleménye szerint az útvonal átdolgozása nem befolyásolja az üzembe helyezés tervezett időpontját, ami jelenleg 2017.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

NÖVEKEDÉSRŐL ÉS EGYENSÚLYRÓL

Legyen ott ön is!