Tízmilliárdokat bukik az OTP az ukrán helyzet miatt

2014.05.16. 09:49

Az OTP csoport az idei első negyedévben az elemzői várakozásoknál magasabb, 5,864 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami az előző év azonos időszaki eredménytől 48 százalékkal marad el, de több mint négyszerese az előző negyedéves nyereségnek, közölte a társaság pénteki gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A jelentés szerint a külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása az ukrán és orosz bankoknál elszenvedett veszteségek miatt éves összevetésben visszaesett, az előző negyedévhez képest azonban javult.

Az OTP menedzsmentje a 2014. évi első negyedéves időszak zárásakor azt várta, hogy "a jelenlegi ukrán-orosz konfliktus viszonylag rövid távon rendeződik, és Ukrajna konszolidációs pályára lép". A bank ugyanakkor megjegyzi, hogy ha a jelenlegi helyzet tovább eszkalálódik és a feltételezett konszolidáció nem következik be, akkor ez befolyásolja a bank középtávú várakozásait és teljesítményét, "aminek érdemi hatása lesz a cégértékre".

A 2014. első negyedéves 7,5 milliárd forintos ukrajnai veszteséget, illetve az év egészében várhatóan fennmaradó bizonytalan működési környezetet figyelembe véve az ukrán leánybank 2014-ben veszteséges maradhat, ennek lehetséges mértékét jelenleg 10-20 milliárd forintra becsüli az OTP.

Az OTP bankcsoport 2014 első negyedévében 35,3 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el, amely 13 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, de lényegesen - 233 százalékkal - jobb, mint a 2013. negyedik negyedévi eredmény. A jelentős negyedéves eredményjavulás elsősorban a mérsékeltebb kockázati költségeknek köszönhető, emellett a működési eredmény is nőtt 2 százalékkal.

A bank megjegyzi, hogy 2014. első negyedévben érdemi korrekciós tételt egyedül a pénzintézeti különadó jelentett, amelynek összege nagyságrendileg megegyezik az előző évivel (29,4 milliárd forint adózás után), és egy összegben, az első negyedévben számolták el. A jelentés szerint bár az orosz és ukrán bankok negatív eredménye miatt csökkent a külföldi eredmény-hozzájárulás, a kelet-közép-európai bankok negyedéves teljesítménye kiváló.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

NÖVEKEDÉSRŐL ÉS EGYENSÚLYRÓL

Legyen ott ön is!