További Gazdaság cikkek
Verseny kell, mert a verseny jó!
Túl sokszor, túl sokfelé hangzott már el ez a közhelyszerű mondat az elmúlt évtizedekben ahhoz, hogy legtöbben egy életre megutálják. A hírekben gyakran dörzsölt vállalkozók, szabad demokrata államtitkárok jelmondataként, sógorok cégeivel megtámogatott államháztartási reformok, gyárbezárások, átgondolatlan privatizációk, bedőlt cégek, tönkrement életek magyarázataként találkoztunk a versennyel. Vagyis főként vagy a verseny veszteseinek, vagy a verseny elcsalóinak történetein keresztül, a pozitív hozadéka szabad szemmel alig volt érzékelhető.
Így történhetett, hogy ma már nem csak az egyszerű magyar választópolgárok néznek vállrándítással egy-egy a versenyt korlátozó kormányzati vagy piaci manőverre, maguk az állami vezetők sem tulajdonítanak túlzott jelentőséget a versenynek. Fónagy János államtitkár tavaly bevallotta, ő tulajdonképpen nem is hisz ebben az egészben.
Pedig a verseny korlátozása rossz, a versenyt óvni kell
Nem hasonlítható semmihez
Bár az 58 milliárd forint önmagában valóban jelentős szám, mégsem vethető össze más országokban kiszámolt hasonló összegekkel vagy más időszakok eredményeivel. Ez részben az eltérő módszertanból adódik, illetve Muraközy Balázs, az MTA közgazdásza szerint elvi akadályai is vannak az összevetésnek. Hiszen nem tudni, hogy ott, ahol alacsonyabb összeget spórolt meg a versenyhivatal, abból fakad, hogy nem voltak elég jók az ügyek felderítésében, vagy éppen fordítva: annyira jól működik a szervezet, hogy erős az elrettentő hatás, és létre sem jönnek a versenyt korlátozó piaci lépések.
Ezért van különös jelentősége a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett elemzésének, amelyből kiderül, pusztán azáltal, hogy nem hagynak átmenni minden versenytorzító felvásárlást, megakadályoznak néhány kartellt, és nem hagyják, hogy egyes cégek visszaéljenek az erőfölényükkel, néhány év alatt, mindössze 13 ügyből, összesen 58 milliárd forintot spóroltak meg a magyar embereknek. Négyszer annyit, mint amennyit költünk a hivatalra.
Nem kell lélegeztetőgép-árfolyamra átfordítani, hogy érzékeljük: még az egyébként viszonylag szűk mozgástérrel, politikai és gazdasági érdekek kereszttüzében dolgozó versenyhivatal is jelentős társadalmi hasznot hajt a verseny őreként.
A GVH úgy számolt, egy-egy piactorzító lépés megakadályozásával kétéves időtávon átlagosan 5-10 százalékos áremelkedést akadályoznak meg.
Veszély, amiről nem is tudtunk
A GVH munkája persze a fogyasztók számára többnyire láthatatlan: nehéz nyereségként megélni, ha megúszunk olyan dolgokat, amelyekről észre sem vettük, hogy egyáltalán fenyegetnek. Az ő területük pedig részben éppen ez.
Milyen döntéseket hoz a GVH, és miket mérlegel? Miért marad nekem kevesebb pénz a zsebemben attól, hogy például az egyik cég megveszi a másikat? Milyen piactorzító veszélyek leselkednek rám?
Akár a közelmúltból is találunk egészen kézzel fogható eseteket. A közérthetőség kedvéért nézzünk például egy a könyvpiaci ügyletet, amelyet tavaly év végén vettek szemügyre.
Olvasók, kereskedők és kiadók
Ha ön könyvet akar venni, látszólag a lehetőségeknek egész tárháza áll nyitva. Vagy elmegy a Libribe, vagy elmegy az Alexandrába, vagy beugrik valamelyik Líra könyvesboltba. Van ezeken kívül néhány független kisbolt, és árulnak könyvet hipermarketben is, vagy ha úgy van kedve, rendelhet neten is, Shopline-on keresztül. (Utóbbi az Indexet is tulajdonló CEMP-hez tartozik.)
Hogy megértsük a helyzetet, jó tudni, a könyvkiadók és a könyvkereskedők túlnyomó részben bizományosi szerződésben állapodnak meg egymással, vagyis a Libri és Alexandra nem veszi meg a könyvet a kiadótól, hanem csak kiteszi a polcára, aztán fizet, ha azt megveszik. A könyvön feltüntetett árat a kiadó határozza meg, a kereskedőknek a kiadó által meghatározott árat kell alkalmazniuk.
A bizományosi szerződés lényeges eleme a terjesztői árrés, vagyis az, hogy a könyv árából mennyit kap a kereskedő. Talán nem meglepő: elég sokat. Gyakran a könyv árának a felét, sőt többet, jellemzően ez 43-53 százalék körül mozog, tehát lényeges szerepet játszik abban, hogy egy-egy könyv mennyibe kerül.
A láncok közül a legtöbb nagykereskedőként is jelen van, vagyis nemcsak az olvasóknak árul, hanem például kisboltoknak, hipermarketeknek is, emiatt befolyásuk a kiadókra még nagyobb. Ha valaki könyvet akar kiadni, és velük nem szerződik, az egyenlő a biztos bukással.
Túlerőben könnyebb diktálni
A GVH által megkérdezett több kiadó is azt mondta, a gazdaságos könyvkiadáshoz legalább az országos könyvterjesztői hálózat 70-75 százalékos lefedésére lenne szükség. Tehát egy 30 százalékos piaci részesedés feletti kereskedőt a kiadók már nem hagyhatnak ki.
A Libri hajtotta fel az árakat
A kiadók szerint amúgy nem a legnagyobb részesedésű Alexandra, hanem a Libri vezérli a piacot, általában ők növelik először az árrést, a többi kereskedő pedig csak hozzájuk alkalmazkodik, az elmúlt években rendszerint a Libri volt az első. Ha pedig a kiadói piacon a kereskedők növelik az árrést, az kihat a végső fogyasztókra is. A kiadók megemelik a fogyasztói árat, vagy úgy döntenének, hogy néhány könyvet inkább ki sem adnak.
Na és akkor itt jön a képbe a versenyfelügyelet. Mert mi lenne, ha a Libri kitalálná, hogy egyesülni szeretne például az Alexandrával?
Az lenne, hogy megkerülhetetlenek lennének a kiadók számára, addig emelnék az árrést, ameddig csak tudják.
A Libri már tavaly év elején is emelt volna, a kiadók vissza tudták utasítani, az Alexandrával karöltve ez már nem lehetne kérdés. Hiába a kis versenyző szegély a kisboltokkal meg néhány apró önálló csatornával, a két gigantikus országos hálózat együtt rá tudna települni a teljes kínálatra. Nagyobb árat állapíthatnának meg, mint amennyi tökéletes piaci körülmények között kialakulna, drágábbak lennének a könyvek. (Lásd a lenti ábrát!)
Szerencsére a Libri nem az Alexandrával akart egyesülni, a hivatal nem is emiatt térképezte fel az iparágat, hasonló egyesülést remélhetőleg nem is engedett volna.
A GVH-nak benyújtott kérelem a Libri és a Shopline egyesüléséről szólt. Bár kisebb szereplőről van szó, ráadásul utóbbi főleg online erős, a fúzió engedélyezése még itt sem volt teljesen egyértelmű. A versenyhivatal ugyanis megállapította, hogy az online könyvpiac nem tekinthető önállónak, a két társaságra közvetlen versenytársként kell tekinteni.
Az eladásokban a Libri- és a Shopline-csoport együttes részesedése mindössze 26 százalék, ami elég sok, de annyira azért nem vészes. Ha viszont a könyvek beszerzésére egy külön piacként tekintünk, mint ahogyan külön piacot is alkot, a két cég részesedése együtt már eléri a 33 százalékot. Ez a piaci részesedés pedig elvileg már adhatott alapot aggályokra.
Persze ennyi az Alexandrának is van, de az új helyzet mégis csak azt hozza magával, hogy aki ma Magyarországon nyereségesen könyvet akar kiadni, annak legalább az egyik nagy lánccal meg kell egyeznie. Ráadásul az, hogy kevesebb a szereplő a piacon, vagyis két óriás kezében összpontosul a könyvkereskedelem, növeli a cégek közötti koordináció esélyét, annak a kockázatát, hogy kartelleznek, mondja a versenyhivatal.
Kompromisszumos döntés
A GVH éppen ezért úgy döntött, csak akkor engedi a két cég egyesülését, ha azok vállalják, hogy idén nem emelik már az árrést, 2015-ben, meg 2016-ban pedig betartják az árrésemelési maximumot. Ezzel a kiadók többsége is megbékélt.
Vagyis a GVH ezzel a döntéssel átmenetileg megóvta a fogyasztókat, aki idén könyvet vesz, megköszönheti a GVH-nak, hogy nem kerül többe pár száz forinttal. Vagy hogy a könyvet kiadják egyáltalán. (Egyébként ez tavaly történt, az emlegetett 58 milliárdban nincs is benne.)
Nem elég adókkal visszaszedni
De nem csak azért rosszabb a monopólium, mert a piacon egyébként versenyhelyzetben kialakuló egyensúlyi ár felett értékesít. Abból ugyanis, hogy az ár magasabb, és a monopolista nagyobb profitot tehet zsebre, összességében még csak az következik, hogy pénz csoportosul át a vevőktől a monopolistához. Ezt az állam, ha akarja, megfelelő eszközökkel, például adókon keresztül, akár vissza is juttathatja a fogyasztókhoz.
Nagyobb baj, hogy a kibocsátás is kisebb lesz a monopólium esetén, mint egy versenyző piacon, ez pedig társadalmi szempontból rossz. A hiányzó könyvmennyiség megtermelése ugyanis társadalmi haszonnal járna: a vevők a könyv előállítási költségénél hajlandóak lettek volna többet fizetni, a monopolista ár mellett viszont ezek a könyvek nem is kerülnek piacra. Ezt a pénzben is kifejezhető veszteséget, amelyet a kimaradó könyvmennyiség jelent, nevezi a közgazdaságtan holtteherveszteségnek. (Az alábbi grafikonon a háromszög jelöli.)
A GVH által kiszámolt és az MTA által hitelesített, 2008 és 2012 között megspórolt 58 milliárdba ezt a holtteherveszteséget még bele sem számolták, noha bizonyos országokban, ahol hasonló kimutatást készítenek, még ezt is hozzáadják. Egy brit becslés szerint a túlzott profit együtteséből származó teljes fogyasztói veszteség a brit gazdaságban a GDP 10,5-11 százalékát is elérheti.
Egy korábbi tanulmány 734 amerikai és 103 brit nagyvállalat adatai alapján a holtteherveszteséget a bruttó vállalati termék közel négy százalékára tette. A GVH a becslése tehát különösen óvatos, a tényleges fogyasztói haszon ennél szinte biztosan magasabb, ha például az OECD módszertanával számolnak, 80 milliárd forint jött volna ki.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
