Ingyen ellenőrizheti az üzletfeleit

2014.05.27. 12:56
Nemzeti Cégtár néven elindult a jelenlegi legkomolyabb, folyamatosan frissített ingyenes céginformációs oldal. A fizetős szolgáltatásoknál azért jóval kevesebbet nyújt, de az eddig elérhető nyilvános információkhoz képest segítséget jelenthet a kisebb vállalatoknak.

Ingyenes, bárki számára hozzáférhető céginformációs oldalt indított a Közgáz és az Opten, Nemzeti Cégtár néven. A dolog hasonlít a Céginfó.hu adatbázisának ingyenesen használható részéhez. 

Az oldalon egy adott cégnél egyrészt olyan alapvető adatok lesznek megtalálhatók, mint a vállalat előző évi árbevétele, jegyzett tőkéje, adózott eredménye vagy mondjuk a létszáma. Másrészt egy-egy cégriporthoz mellékelik azt is, hogy ha igen komoly baj van a céggel, pontosabban ha felszámolási, végelszámolási, törlési vagy csődeljárás alatt állnak. Emellett arra is kapunk egy arányszámot az oldalon, hogy az adott cég vezetőinek és tulajdonosainak milyen arányban vannak kiemelten magas kockázatú, gyanúsabb egyéb vállalkozásaik.

kep2

Külön érdekes, hogy azt is meg tudjuk nézni, az adott vállalat a Közbeszerzési Értesítő szerint hány közbeszerzésben volt névvel is kiírt nyertes 2008 óta, vagy hogy hány uniós pályázatban volt hasonló nyertes. Emellett ágazati és régiós bontásban is meg lehet nézni, hogy hány cég alakult vagy szűnt meg adott iparágban, TEÁOR-szám és céges főtevékenység alapján.

Tisztulást hozhat

A Nemzeti Cégtártól egyrészt azt várják a tulajdonosok, hogy az ingyenes szolgáltatás révén megnőhet a kereslet a komolyabb, fizetős céginformációk iránt, mint a Céginfo vagy az Opten. Másrészt a gazdaság tisztulását is várják az ingyenes információktól, a lánctartozások csökkenését és általában az üzleti etika javulását.

Utóbbira nálunk komoly szükség is lenne, a 600 ezer magyar cég több mint fele mikrovállalkozás. Emellett a cégeink több mint kétharmada kft. formában működik, márpedig „elég sok jogi kiskapu létezik a kft.-knél”, könnyebb kijátszani vevőket, átverni a szállítókat, mondta Pertics Richárd, az új szolgáltatás vezetője.

kep1

A gyanús kapcsolt vállalkozásoknak is komoly szerepük lehet, ugyanis nálunk „az újonnan alapított cégek 80 százaléka köthető korábbi cégek tulajdonosaihoz vagy vezetőihez, márpedig ezen cégek jelentős része úgy szűnt meg, hogy adósságokat hagyott maga után” – mondta Pertics.

A frissítések az Opten fizetős szolgáltatásaival egy időben történnek, nem lesz semmi késleltetés. Emellett az oldalon megtalálható lesz a hatályos jogszabályok gyűjteménye is.

Végre látszik, milyen remek vállalkozók vagyunk

A Nemzeti Cégtár Zrt.-hez Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorának elmondása szerint annyi köze van a Közgáznak, hogy egy kevéssé használt zrt.-jüket odaadták az Optennek. Ugyanakkor örülnek, hogy a hallgatóik is tudják majd használni a szolgáltatást, és talán még némi pénzt is látnak majd tulajdonjogból, ha később a Cégtár tanácsadással vagy épp konferenciaszervezéssel is foglalkozni kezd.

A bemutatón ott volt Kassai Róbert volt IPOSZ-alenök is, aki szerint ez az új szolgáltatás a kisebb vállalatok nagy cégek felé meglévő kiszolgáltatottságát is csökkentheti. Emellett pedig akár egy üzletkötésnél az is jól jöhet, „ha egy hivatalos cégtár adataiból látszik, hogy milyen nagyszerű vállalkozó vagyok, többet ér ez, mint bármiféle öntömjénezés”. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.

3 órája

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06