Magyarországra jön a világ egyik legkeményebb diktátora

2014.06.16. 12:20

Türkmenisztán elnöke, Gurbanguli Berdimuhamedov a héten hivatalos látogatást tesz Magyarországon, közölte a türkmén kormány a Vg.hu szerint. A tervek szerint a kétoldalú tárgyalások után számos dokumentumot írnak alá az együttműködés további fejlesztésére.

2014 elején a két fél kormányközi egyezményt írt alá Budapesten a gazdasági együttműködésről, korábban arról is szó volt, hogy a Magyarországról Türkmenisztánba irányuló exportban technológiai felszerelések, gépek, valamint gyógyszerek szerepelnek, míg Magyarországot Türkmenisztánból származó olajtermékek importja érdekli. A türkmenisztáni légitársaság is már jelezte korábban, valószínűleg járatot indít Budapestre a következő években.

Türkmenisztán rendszeresen az utolsó előtti helyen végez a szabadságjogokkal foglalkozó szervezetek listáin, általában csak Észak-Koreát tartják nagyobb diktatúrának. Az ellenzékieket megfélemlítik és bebörtönzik, ellenzéki pártok nem létezhetnek, a sajtószabadságot korlátozzák. Az állambiztonsági szolgálatok rendszeresen figyelmeztetik a jogvédőket, hogy ne találkozzanak az EBESZ képviselőivel, egy aktivistának, Natalija Sabuntsznak véres birkafejet hagytak a lakása előtt egy nappal azután, hogy a Szabad Európa rádiónak nyilatkozott.

Korábban Jennifer Lopez is bocsánatot kért azért, hogy részt vett Gurbanguli Berdimuhamedov türkmén elnök 56. születésnapjának szentelt show-ban. Azt mondta semmi esetre sem vett volna részt a koncerten, ha tudta volna, mi a helyzet az emberi jogokkal a köztársaságban.

Néhány évvel ezelőtt Schmitt Pál még köztársasági elnökként ellátogatott Türkmenisztánba, ahol találkozott Gurbanguli Berdimuhamedovval. Schmitt akkor gratulált Türkmenisztánnak, és méltatta az ország nemzetközi politikában játszott szerepét. Schmitt Pál Ashabádban megkoszorúzta az elnöki mauzóleumot és fát ültetett a Függetlenség emlékművénél.

Egyébként ha van egy kis szerencsénk, Berdimuhamedov talán nálunk is előadja szerzeményét, amelyet a saját születésnapjára rendezett tévéshow-ban mutatott be. Akkor a közönség állva tapsolt.

A türkmén elnök énekel és zenél