Jeromos
9 °C
26 °C

Váratlan módosító: áfamentes lesz a szerencsejáték

2014.06.26. 14:45

Mentesülhet az áfafizetés alól a szerencsejáték-szolgáltatás nyújtása, az állam által koncesszióban átadott szerencsejáték közvetítése és szervezése egy módosító javaslat alapján, amelynek benyújtásáról az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága döntött csütörtöki ülésén kormánypárti többséggel.

A Fidesz a módosító javaslatot úgy magyarázta, hogy a szerencsejáték-tevékenység Magyarországon tárgyi áfamentes, így az utána fizetett koncessziós díj sem lehet áfás, soha nem is volt, sem az MSZP-kormányok idején, sem az elmúlt négy évben. Szerintük ez felel meg az Európai Bíróság adóügyekben hozott ítéletének is, mely ítéletre a módosító javaslat hivatkozik is.

Mint arról korábban beszámoltunk, a nemzetgazdasági tárca vezetője korábban koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti, illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére. A Las Vegas Casino Andy Vajna érdekeltségébe tartozik, az Aranybónusz 2000-ben tavaly év végéig Pálfi László és Kiss Gábor voltak az ügyvezetők, azóta a debreceni focicsapat tulajdonosa, Szima Gábor vezeti.

A csütörtöki indítványt a bizottság a pénzügyi tárgyú törvények módosításához terjeszti be. A napirendi pont tárgyalását rövid időre el kellett halasztani, mivel a szocialista Tukacs István magyarázatot firtató kérdésére sem a kormány jelenlévő képviselője nem tudott válaszolni, sem a testület tagjai. A kérdésre később tértek vissza, amikor Orbán Gábor, a nemzetgazdasági tárca államtitkára úgy felelt: nem a tárcája terjesztette be a módosítást, így az indoklást is annak előterjesztőjétől kell várni.

Az ülést vezető Balla György (Fidesz) az Európa Tanács egy határozatára hivatkozott, amelyet elmondása szerint egy bírósági döntés is megerősít. Ezek ugyan nem a szerencsejátékkal, hanem a frekvenciák aukción történő értékesítésével kapcsolatosak, de kimondják: azok nem minősülnek gazdasági tevékenységnek, ezért nem áfakötelesek. Ugyanez a helyzet a szerencsejáték-szolgáltatással is – fogalmazott az MTI beszámolója szerint.

Tukacs István – aki a testület ülése után sajtótájékoztatón is hangot adott felháborodásának – a bizottság előtt úgy érvelt: a kormányoldal egy más típusú bírósági döntéssel próbál alátámasztani gazdasági döntést, amely szerinte egy érdekkörnek kíván teret nyitni. Bírálta azt is, hogy a kormány nem nyilvánított véleményt. A sportfogadással összefüggő törvények vitájában több ellenzéki képviselő azt kifogásolta, hogy 15 százalékra emelné a jogszabály a távszerencsejáték játékadóját, azt követően, hogy azt a korábbi 20 százalékról nemrég 10 százalékra csökkentették.

Többen szóvá tették, hogy a változtatás kivenné a sportért felelős tárca költségvetéséből a sportszerencsejátékból befolyó pénzt, és a jogszabály csupán annyit rögzítene: azt a Magyar Labdarúgó Szövetség útján a labdarúgás támogatására kell felhasználni. A Fidesz közölte, a távszerencsejátékból keletkező bevételeket sporttámogatásra fordítják, ezért kerülnek az MLSZ-hez, tekintve, hogy ezen költségek nagy része sportfogadásból származik, így ez logikus.