Belharc az útdíj-kommunikáción

2014.07.02. 16:19
Az IMG a Bell and Partnersszel versenyzett az útdíj-kommunikáció 150 milliójáért. Nem sikerült igazán jól kiírni a pályázatot, a Fidesz két igen gyakran felbérelt partnercégén kívül más már nem is indult. Egyébként az előbbi nyert.

150 milliós keretösszegű szerződést nyert az I.M.G. Inter Media Group Kft. Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatótól. A feladat az állami vállat feladatainak ellátásához szükséges kreatív és médiastratégia kialakítása, kreatív tervezés és gyártás, továbbá médiatervezés és médiavásárlás.

Feladat még a HU-GO elektronikus díjszedési rendszer fejlesztéseinek ismertetése a célközönséggel, írja az MTI.

Nem lehetett őrült verseny

Az összességében legelőnyösebb ajánlat lett a nyertes, az értékelésnél az ár és a mintafeladat kidolgozása azonos súllyal esett latba. Nem sikerült tökéletesen kiírni a tendert, ugyanis csak egy másik ajánlattevő jelentkezett, a Bell and Partners.

Az IMG rutinos rókának számít útdíjpénzek elnyerésénél is, tavaly is ők vitték el még az autópálya-kezelőtől az útdíj bevezetésének és megismertetésének feladatát. Akkor még többen is próbálkoztak a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásnál, most már a nyílt közbeszerzésen se próbálta meg lényegében senki. A Bell and Partners ugyanis kormány egy másik kiemelt kedvence.  

Valószínűleg ők messze a legjobbak

Az Inter Media Group Kft.-t se kell félteni, rendszeresen sikeresen indulnak állami közbeszerzéseken. Pontosabban az IMG a médiapiaci közbeszerzések legnagyobb nyertese, a 2010–2014-es ciklusban legalább 10 milliárd forint elköltésére kapott lehetőséget. A magyar viszonylatban is kicsinek számító médiaügynökségből így 2012 végére a piac egyik meghatározó szereplője lett

Nyertek már korábban például a Fővárosi Közterület-fenntartó, a Budapesti Fesztiválközpont, a Diákhitel Központ, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. tenderein. Dolgoznak a Szerencsejáték Zrt.-nek is. Tavaly márciusban bruttó 800 millió forint keretösszegű szerződést kötöttek a miniszterelnökséggel médiastratégia-alkotási, médiatervezési és vásárlási, reklámügynökségi, telemarketing és online kommunikációs feladatok elvégzésére. De furcsa módon egyedül csak ők indultak a paksi bővítés kommunikációjára kiírt 550 milliós tenderen is, meg is nyerték.

Az IMG-ben 2010 nyarától szerzett többségi tulajdont Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején a Magyar Fejlesztési Bank élén állt. Az Index információi szerint Patonai vezérigazgatósága idején került a pénzintézethez hitelezési igazgatónak a most lecserélt fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné.