Balog Ádám: Év végére tűnik el a rezsicsökkentés hatása

2014.07.14. 07:43

Balog Ádám jegybanki alelnök még egy-két alapkamat-csökkentésre lát lehetőséget, írta a Napi Gazdaság hétfőn. A lapnak úgy fogalmazott: "még egy-két csökkentésre van mód, és nagyjából épp ennyire van szükség ahhoz, hogy az MNB középtávon elérje elsődleges célját, a 3 százalékos inflációs rátát és annak fenntartását".

"A következő hónapokban még láthatunk negatív árindexet, de ez nem tekinthető deflációnak" - mondta Balog Ádám, aki szerint az év végétől indulhat emelkedésnek az árindex, részben a fogyasztás növekedése, részben a tavaly őszi rezsicsökkentés hatásának eltűnése miatt. Az infláció 2015 második felétől alakulhat az inflációs céllal összhangban - mondta.

A devizahiteles törvények szerintük legalább 700 milliárd forintos veszteséget okoz majd a bankoknak, míg korábban 600 milliárdos alsó határt számoltak, a felső határt viszont továbbra is valamivel kevesebb mint 900 milliárd forintra becsülik.

Arra a kérdésre, hogy a devizahitelek forintosítását a jegybanki tartalékokból mennyivel tudná segíteni az MNB, az alelnök nem adott határozott választ, mert az szerinte nagyon sok mindentől függ, de azzal az elemzői véleménnyel egyetértett, hogy ha egyszeri átváltásról lenne szó, és az a lakásfedezettel rendelkező devizahiteleket érintené, akkor 12 milliárd eurót igényelne. "Jelenleg úgy látom, hogy az összes érintett hitel forintosítását nem képes az MNB megoldani" - fogalmazott Balog Ádám.