Nem lesz több kamatvágás

2014.07.22. 14:12 Módosítva: 2014.07.22. 15:20

Véget ért a kamatcsökkentési ciklus, derült ki a jegybank három órakor, a kamatdöntő ülés után kiadott közleményéből. A végén még megleptek mindenkit, a várt 0,1 százalékpontos csökkentés helyett 0,2 százalékpontot vágtak, 2,3 százalékról 2,1 százalékra mérsékelve az alapkamatot. Matolcsyék a rendkívül alacsony infláció és kedvező tőkepiaci környezet miatt dönthettek a vártnál nagyobb kamatvágás mellett, ezzel sorozatban már a 23. egymást követő hónapban lett kisebb az alapkamat.

Egy korszak ért véget

A forint a kamatdöntő ülés után átmenetileg gyengült, néhány perccel később viszont erősödésnek indult - az euróval szemben háromra a 308-as szint alá kerültek a jegyzések. Mivel az MNB korábban azt mondta, csak akkor tart sajtótájékoztatót a kamatdöntő ülések után, ha stratégiai jellegű bejelentést kíván tenni, a piaci szereplők szinte biztosra vették, a három órás sajtótájékoztató egyben a kamatcsökkentés végét is jelenti majd.

A portfolio.hu által idézett, a sajtótájékoztatón kiosztott közleményben azt írják:

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján és a Monetáris Tanács megítélése szerint az alapkamat elért arra a szintre, ami az inflációs cél középtávú elérését, és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja. Ezzel a kétéves, jelentős mértékű, 490 bázispontos lazítási ciklus véget ért. Előretekintve a makrogazdasági kilátások a tartósan laza monetáris kondíciók fenntartásának irányába mutatnak.

    15 perccel késleltetett adatok. Forrás: portfoliofinancial.hu

    Itt volt az ideje

    A magyar környezet egyébként csak első ránézésre felhőtlen, a forintot még a pozitív nemzetközi piaci hangulat sem képes igazán magával húzni, ha pedig az orosz-ukrán és az izraeli-palesztin konfliktus miatt forróbb lesz a helyzet, az jelentős gyengüléshez vezethet.

    Arról nem is beszélve, hogy a Fed októberben leállhat a pénzpumpával, tavasszal pedig már kamatemelés is jöhet, ami kihathat a magyar piacra is. További kockázat a belengetett adósmentő csomag, amely szintén forintgyengülést hozhat.

    Matolcsy György jegybankelnök a sajtótájékoztatón azt mondta:

    A globális jegybanki világban az egyik leghosszabb és legnagyobb mértékű kamatcsökkentési ciklusát hajtottuk végre. Töretlenül, ilyen hosszú ideig tartó vágási sorozatot világszerte is csak kevés jegybank tudott végrehajtani.

     

    Respekt és tisztelet

    Nem volt egységes a tanács

    A mai kamatdöntés hátterét, a szavazati arányt firtató utolsó újságírói kérdésre Matolcsy úgy reagált: a konkrétumok majd kiderülnek a mai ülésről szóló jegyzőkönyvből, de a többség a vágás tette le a voksát.

    Matolcsy szerint az alapkamat csökkentésének hatását a vállalatok is megérezték, 4,5-5 százalékpont körüli csökkenés volt a hitelkamatokban. Emellett 24 hónap alatt 60 milliárd forinttal kisebb lett a magyar állam kamatkiadása, a következő években összesen 300 milliárddal lehet olcsóbb az állam adósságfinanszírozása. Szerinte a mostani kamatszint mellett közép távon teljesíthető a 3 százalékos inflációs cél.

    Az egykori nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatón úgy vélte, 2010 közepétől sikeres makrogazdasági fordulat következett be Magyarországon, 2011-ben költségvetési trendforduló volt, megállt az államadósság növekedési pályája és a csökkenés is elindult, "enélkül nem lehetett volna a kamatcsökkentési ciklust végrehajtani." Beszélt növekedési trendfordulóról is, ez 2013 második felétől indult el.

    Matolcsy szerint az MNB Monetáris tanácsának négy külső tagja bátorságáról tett tanúbizonyságot azzal, hogy elkezdte csökkenteni a kamatokat. Úgy fogalmazott:

    A legnagyobb személyes tiszteletem a négy külső tagnak.