Előd
7 °C
16 °C

El is tűnhet a száz éves nyomda

2014.08.07. 08:54
Csődvédelembe menekült az egyik legnagyobb és legrégebbi magyarországi nyomda, a Révai Nyomda Kft. A társaságot spanyol tulajdonosa eladná. Közben új céget jegyeztek be Révai Print Zrt. néven, ami közvetve Leisztinger Tamás érdekeltsége.

Még megmenekülhet a közel száz éves budapesti Révai Nyomda, amely finanszírozási problémái miatt idén februárban kezdeményezett maga ellen csődeljárást. Az eljárás ugyanis még nem zárult le, írja a Napi.hu.

A Révai Nyomda Kft.-t továbbra is fizetési haladék illeti meg a vele szembeni követelések teljesítésében - melyek jelentősek, tavalyi mérlege szerint kötelezettségei meghaladták az ötmilliárd forintot. Egyébként is durván veszteséges a cég, nettó árbevétele 2013-ban 2,7 milliárd forinttal lett kevesebb az előző évi 10,3 milliárdnál, a vesztesége pedig tovább nőtt: 288 millió forintról egymilliárdra. A nyomda bevételeinek egyharmada exportból származik, legnagyobb részben osztrák, német és szlovén értékesítésből.

A legnagyobb kapacitású hazai nyomda azt követően kezdeményezte a csődeljárás elindítását, hogy gépei lízingcége, majd a finanszírozó bankok is felmondták szerződéseit. A Révai Nyomda 2013-as üzleti évről készült - 2014 júniusában benyújtott - beszámolójából kiderül, hogy a Deutsche Leasing Hungaria Zrt. tavaly júniusban mondta fel két pénzügyi lízingszerződését a cég romló pénzügyi-gazdasági teljesítménye miatt, majd idén februárban az Erste Bank mondta fel a faktorálási és folyószámlahitelt, a Commerzbank pedig a hosszú lejáratú kölcsönszerződését, s az utóbbi nem hosszabbította meg a 2013 végén lejárt folyószámlahitelét sem.

Révai Nyomda Kft. cs.a. adatai (millió Ft)
   2012 2013
Befektetett eszközök 4 415,5 4 150,8
Forgóeszközök 1 920,5 1 495,9
Aktív időbeli elhatárolások 23,8 1 053,9
Saját tőke 994,3 -29,7
Céltartalékok 23,0 28,2
Kötelezettségek 5 234,8 5 577,7
Passzív időbeli elhatárolások 107,6 1 124,4
Értékesítés nettó árbevétele 10 346,6 7 639,3
Üzemi eredmény -307,0 -846,8
Adózás előtti eredmény -288,8 -1 044,9
Mérleg szerinti eredmény -288,8 -1 044,9
Forrás: Céginfo.hu (Napi.hu-ról)

Kiszállna a spanyol tulajdonos

A hitelezők áprilisban még nem fogadták el a Révai Nyomda egyezségi ajánlatát, de a következő, június 18-ai tárgyalásra már "a korábbinál lényegesen vonzóbb ajánlatot" ígértek a hitelezőknek. A vezetőség "joggal várhatja az új ajánlatának hitelezők általi elfogadását" - áll a beszámolóban. A nyomda jövőbeni működésének reális lehetőségét mutatja az a tény is - fogalmaz a dokumentum -, hogy a spanyol tulajdonos el kívánja adni 100 százalékos üzletrészét. Sőt, a vevő már alá is írta az adásvételi szerződést, az eladó azonban csak azt követően szignálja, hogy a finanszírozó bankok az üzletrész eladásához előzetes hozzájárulásukat adják. A jövőbeni új tulajdonos szándékában áll a társaságot 2014 nyarán feltőkésíteni, ennek során a technikailag elavult nyomóberendezéseket új, modern berendezésre cseréli, ezzel biztosítva a Révai számára versenyképes technikát, amellyel ismét sikeresen fog tudni termeli - áll a kft. beszámolójában.

A cég csődeljárásáról és tervezett tulajdonosváltásáról a Napi.hu érdeklődött a Révai Nyomda ügyvezetőjénél, aki azonban szabadságára hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, későbbre ígért választ.

Érdekes ugyanakkkor, hogy július végén 10 milliós alaptőkével új vállalkozást jegyzett be a cégbíróság Révai Print Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. néven. A Céginfo.hu adataiból kiderül, hogy az új társaság fő tevékenysége az üzletviteli és egyéb tanácsadás, de a nyomdaiparhoz kapcsolódó tevékenységek széles körét is bejegyezték. A Révai Print többségi tulajdonosa egy Leisztinger Tamás irányítása alatti cég. A laptól megkeresték őket is, hogy mi köze lehet a két eseménynek egymáshoz, de Leisztingerék semmmit nem akartak az ügyről mondani.