Jobbak lettek a Telekom számai a vártnál

2014.08.07. 08:00

A Magyar Telekom 151,8 milliárd forint konszolidált árbevételt és 11,58 milliárd forint adózott eredményt ért el 2014 második negyedévében, a bevételek 3,3 százalékkal, a nettó profit 5,1 százalékkal marad el a 2013 azonos időszakitól - közölte a telekommunikációs vállalat a csütörtökön.

A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők átlagosan 151,4 milliárd forint árbevételt és 10,7 milliárd forint nettó profitot vártak, idézi az MTI.

A konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült kimutatás szerint a társaság EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye 49,6 milliárd forint lett, 0,3 százalékkal kisebb a bázisidőszakinál.

A második negyedévben csökkentek mind a vezetékes, mind a mobilhang bevételek, továbbá az energiaszolgáltatásból is kisebb bevétele származott a Telekomnak. Utóbbit a gáz és áram szabályozott kiskereskedelmi árának csökkenése okozta.

Christopher Mattheisen vezérigazgató a közleményben úgy nyilatkozott, hogy az év további részére a társaság arra számít, hogy a bevételek és a beruházási költések (Capex) összhangban lesznek a korábban kommunikált célkitűzésekkel, az EBITDA pedig a vártnál jobban alakul majd, legfeljebb 3 százalékkal csökken a 2013-as szinthez képest. Hozzátette, hogy 2014 során továbbra is kedvezőtlenül fog alakulni a vállalat szabad cash flow termelése, de 2015-től már várhatóan jelentős javulás lesz ezen a téren.

Korábban 3-6 százalék közötti EBITDA-csökkenéssel számolt a cég. A mostani és a korábbi előrejelzés szerint is a bevételek éves szinten legfeljebb 3 százalékkal csökkennek az idén, beruházásokra pedig a tavalyival közel azonos összeget, 87 milliárd forintot szán 2014-ben a vállalat a frekvencia akvizícióra fordított összegek és az éves frekvencia díj aktiválása nélkül.

A jelentés szerint az év első hat hónapjának árbevétele 303,7 milliárd forint volt, 3,1 százalékkal kisebb a tavalyinál.

A társaság részvényeseire jutó (nettó) eredmény ugyanakkor 18 százalékkal, 16,41 milliárd forintra nőtt, és az EBITDA is javult kissé, 1,5 százalékkal, 90,14 milliárd forintra emelkedett a tavalyi első fél évhez képest.

Az egy részvényre jutó hozam 15,74 forint volt az idei első hat hónap alapján, míg tavaly ugyanebben az időszakban 13,34 forint volt.

A működési eredmény 7 százalékkal emelkedve, 41,2 milliárd forintot ért el az első fél évben.

A szabad cash flow a tavaly első fél évi 3,1 milliárd forintról 0,7 milliárd forintra csökkent.

A nettó adósságállomány a 2013. második negyedév végi 347,1 milliárd forintról 2014. második negyedév végére 374,6 milliárd

forintra emelkedett. A nettó eladósodottsági ráta 42,5 százalék volt 2014. június végén, míg egy évvel korábban 42,2 százalék.

Beruházásokra 33,3 milliárd forintot költött az idei első fél évben a Telekom, szemben a 2013. első fél évi 40,6 milliárd forinttal.

A társaság július végén bejelentette, hogy 2015 végére 1700-zal csökkenti alkalmazottainak létszámát, a hatékonyság javítása érdekében. A cég nettó 15 milliárd forint személyi jellegű költségmegtakarítást vár az intézkedéstől az idén és jövőre, míg a végkielégítések 12 milliárd forintjába kerülnek.