Itt a bizonyíték: tetszés szerint osztogatták a trafikokat

További Gazdaság cikkek
- Egy éve lejárt édességeket árultak egy magyarországi üzletben, azonnal lecsapott a hatóság
- A GVH vizsgálja a Wizz Air vállalásainak teljesítését
- Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van
- Keményen bírálják a szakértők a kormány nyugdíjkorrekcióját
- Maxon pörög a magyar munkaerőpiac, lehet azonban némi bökkenő
Péter három városba pályázott trafikra, Budapestre, Egerbe és Gyöngyösre. Három különböző pályázatában szóról szóra ugyanazt az üzleti tervet adta be, csak a városok nevét cserélte ki a szövegben – ez egyébként szabályos volt. Mégis három teljesen különböző pontszámot kapott a bírálóktól, és egyikkel sem nyert koncessziót.
Mi alapján döntöttek?
A tavalyi trafikpályázaton összesen 120 pontot lehetett elérni, ebből 60 volt az objektív, és 60 az üzleti tervért kapható pontszám. A trafikbírálatok nyilvánosságra hozásával azonban kiderült, szinte kizárólag a pályázathoz beadott üzleti tervekre adott pontszámon múlt, hogy ki kapta a koncessziót, az objektíven megítélhető kritériumokban nem voltak nagy különbségek a pályázók között.
Az üzleti tervekre azonban úgy adtak pontot a bírálók, hogy ahhoz semmilyen magyarázatot, megjegyzést nem mellékeltek, a bírálati anyagból egyébként ki sem derül, hogy milyen részpontokból áll össze a tervek értékelése. Így aztán felmerült a gyanúja annak is, hogy egyáltalán nem szakmai alapon döntöttek az üzleti tervek értékelésekor.
Most találtunk egy pályázót, akinek az esete bizonyítja, hogy az üzleti tervek értékelése totálisan szubjektív volt, így egyértelműen kimondhatjuk, hogy a bírálóbizottság tetszés szerint osztogathatta a trafikkoncessziókat.
Három város, három pontszám
Péter gazdasági végzettséget szerzett, majd a kiskereskedelemben kezdett dolgozni vezetőként, saját vállalkozást is elindított. Több pályakezdőnek és tartósan munkanélküli embernek adott munkát, köztartozása nincs. Három városban szeretett volna trafikot nyitni, Budapesten, Egerben és Gyöngyösön, tervei szerint mindenhol a város egy forgalmas szakaszán.
Mindhárom pályázathoz szóról szóra ugyanazt az üzleti tervet csatolta, egyedül a települések nevét írta át. Írt benne a kamerarendszerről, az alkalmazottakról, a pénztárgépről, az akadálymentesített mellékhelyiségről. Arról, hogy hosszabb távon éjjel-nappali dohánybolttá alakulna át. Csatolt pénzügyi tervet, leírta az induló költségeket, a működtetési költségeket, részletes eredménytervet állított össze, közölte a tervezett forgalmat és az árrést.
- Egerben ezt az üzleti tervet 13 ponttal díjazták.
- Budapesten ugyanez csak a harmadát, mindössze 4 pontot ért,
- Gyöngyösön 7 pontot kapott ugyanaz a terv.

Persze gondolhatnánk, hogy ugyanaz az üzleti terv eltérő mértékben működik Gyöngyösön, mint Budapesten, így eltérő pontokat is ér, de a helyzet az, hogy az anyagban teljesen elhanyagolható a település adottságaihoz kötött elem.
NFM: Épp ez mutatja, milyen megalapozott
Pedig erre hivatkozik a minisztérium is. Szerintük "a mindenben megegyező tartalmú pályázatokkal teljesen természetes módon érhető el különböző pontérték az eltérő számú koncessziót kínáló és pályázót vonzó településeken. Így pl. a bármely hazai városnál nagyobb piacot jelentő Budapesten az élesebb verseny és népesebb mezőny miatt szükségképpen kisebb súllyal esik latba az egrivel azonos vállalás". Ez szerintük éppen az elbírálás megalapozottságát igazolja.
Csakhogy ez a logika már csak annyiban is sántít, hogy az Egernél - az érvelést követve - kisebb piacot jelentő, kevesebb koncesszióval rendelkező, feleakkora Gyöngyösön meg ugyanarra a pályázatra kevesebb pontot adtak. Ha áll az, amit a minisztérium mond, egy egri vállalásnak Gyöngyösön éppen többet kellett volna érnie. Kértük az NFM-et, hogy árulják el, milyen szempontrendszer alapján pontozták az üzleti terveket, milyen részpontszámokból állt össze a végső pont. Erre a kérdésünkre nem válaszoltak.
Mit bizonyít mindez? Annyit biztosan, hogy a pályázatok értékelésénél túlságosan szabad mozgásterük volt a bírálóknak, az üzleti terveket szigorú és ellenőrizhető szempontrendszer nélkül, gyakorlatilag kényükre kedvükre pontozhatták.
Ez pedig különösen problémás akkor, amikor egy-egy elnyert ponton komplett egzisztenciák múltak, régi trafikosoknak kellet új munka után nézniük, miközben új trafikosokat helyzetbe hoztak. És problémás akkor, amikor egyébként is tucatjával derültek ki, hogy az önkormányzatoknál dolgozók rokonai, barátai, szomszédai hogyan húztak hasznot a piac állami átalakításából. Akiknek ráadásul a pályázatai továbbra sem nyilvánosak.
Mégis van benne logika
Mint szerdán megírtuk, a nyertes pályázatokat továbbra is a minisztérium őrzi, mindössze a bírálati lapokat tették közzé, miután a DK pert nyert a minisztérium ellen. A vesztes pályázatokat pedig még tavaly visszaküldték a pályázóknak.
Ekkor jutott el egyébként ezekből több szerkesztőségünkbe is, a pórul járt trafikosok postázták el nekünk, így találtunk rá Péter három, szóról szóra megegyező pályázatára is. Esete egyébként aligha egyedi, több településen feltűnő, hogy ugyanazok a pályázók más bírálóknál mennyire eltérő pontszámokat kaptak, pedig feltehetőleg az üzleti terveikben nincsen nagy eltérés.
Valamennyi logika mégiscsak kirajzolódik az üzleti tervekre adott pontszámokból. Az általunk átnézett eseteknél úgy tűnik, hogy míg a nyertesek rendszerint 50 pontnál is többet kaptak az üzleti tervekre, a vesztes pályázók a 25 pontos határt sem igazán tudták átlépni, vagyis hatalmas volt a szakadék a nyertesek és vesztesek pontjai között.
És nem csak a pontozás furcsaságai teszik gyanússá az értékeléseket. Mint arról korábban már írtunk, a tizenkét fős bizottság minden egyes tagjának két hónap alatt, naponta több száz oldalt kellett értelmezve elolvasnia és lepontoznia. Vagy inkább csak kellett volna.
(A cikkben szereplő Pétert valójában nem így hívják.)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
1 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
4 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
5 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
6 órája
- Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot
Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.
9 perce
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
4 órája
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
2 órája
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
3 órája
- Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
3 órája
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Címlapon
„Büdös kommunista g*cik” – nem tetszett az üzlettulajdonosnak, hogy a boltja előtt standolnak a Tisza Párt aktivistái
Bede Zsolt is megjelent, rendőrök vezették el.
2 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
5 órája