Az állam az igazi lottónyertes

2014.08.11. 13:59 Módosítva: 2014.08.11. 14:02

A Szerencsejáték Zrt. 1990-ben alapított fennállása óta a legjobb fél évét zárta. A cég közel 148 milliárd forintos árbevétele 36 milliárd forinttal, 32 százalékkal nagyobb, mint tavaly az év első felében, ilyenre a társaság alapítása óta nem volt példa.

Ebből 35,4 milliárd forint ment a költségvetésbe, ami bő ötödével több a tavalyi adatnál. A cég adózott eredménye 8,671 milliárd forint volt, ami a tavalyinál 55 százalékkal több. A lottótársaság a tíz legnagyobb hazai adófizető egyikévé vált - mondta.

A jótettek 

A társaság az ötös- és hatoslottó játékadójából a Nemzeti Kulturális Alapot és Nemzeti Filmalapot is gyarapítja, továbbá az első fél évben 3,7 milliárd forintot fordított a sportélet támogatására.

Az adózás előtti eredmény meghaladta a 10 milliárd forintot, ami több mint 50 százalékos növekedés a 2013-as év azonos időszakában elért 6,6 milliárdhoz képest.

Miért jó a halmozódás?

A totó kivételével minden játékfajta árbevétele emelkedett. Az árbevétel kétharmadát a számsorsjátékok adják, ezen belül is kiemelkedik az ötöslottó: a főnyeremény halmozódása 3 milliárd forintig mintegy 4 milliárd forint többlet árbevételt hozott. A játékosoknak több mint nettó 84,7 milliárd forint nyereményt fizettek ki.

A labdarúgó világbajnokság ideje alatt a sportfogadások területén a legjobb hetet zárták, és a sorsjegyek is egyre népszerűbbek: a termékcsoport forgalma az első fél évben 29,6 milliárd forint volt, több mint 40 százalékkal magasabb, mint 2013 azonos időszakában.

A cég 100 forint árbevételből 56 százalék nettó nyereményt fizetett ki a játékosoknak, 4,1 százalékot tesz ki a nyeremény szja része, 14,5 százalék a játékadó, 2,5 százalék az egyéb közvetlen adók aránya, míg az értékesítési partnereknek 4,8 százalékot fizetnek. A

A teljes árbevételből marad 17-18 forint, amelyből 6 százalék az adózás előtti eredmény, a maradék 12 százalékból tartják fenn az 1500 munkavállalót. 

Az árbevétel évről-évre emelkedett: 2012-ben mintegy 213 milliárd forint, 2013-ban 243 milliárd forint volt, az idei évben megközelítheti, vagy meg is haladhatja a 280 milliárd forintot.