Korábban kiutálták, most agyontámogatják az óriás gumigyárat

2014.09.08. 13:56

Gyöngyöshalászon épül fel az Apollo Tyres közel ezerfős üzeme, az EU engedélyezte a közel félmilliárd eurós beruházáshoz adandó 95,7 millió euró (kb. 29 milliárd forint) állami támogatást.

Egy munkahelyre 30 millió forint

Az indiai Apollo Tyres 442,2 millió eurós beruházással felépítendő gumiabroncsgyára 975 főnek fog munkát adni. Ez azt jelenti, hogy minden létrehozott munkahelyre jut 30 millió forint állami támogatás, ami igen magasnak tűnik, főleg a gumiabroncs-iparban szokásos hozzáadott értékhez képest. A Hankook vagy a Mercedes gyárak pedig fajlagosan jóval kevesebb állami támogatást kaptak. A Portfolio.hu szerint ez olyan, mintha az állam három és fél évtizedig lemondana az átlagmunkások béreiből jövő közterhekről.

Az Európai Bizottság szerint mindenesetre a támogatás nem ellentétes az EU állami segítséggel kapcsolatos szabályaival. A beruházás jelentősen hozzájárul a régió fejlesztéséhez, miközben a versenytorzító hatásai csak korlátozottak - vélekedett a bizottság versenypolitikáért felelős alelnöke, Joaquín Almunia.

A cég korábbi nyilatkozatai alapján a nyár második felére volt várható annak bejelentése, hogy a beruházási helyszínek versenyének legutolsó körében bennmaradt két ország, Szlovákia és hazánk közül melyikre esett a választás.

Az Apollo augusztus elején azt jelezte, hogy még mindig tartanak a tárgyalások az érintett államokkal. Ezt megelőzően a Napi.hu szerint voltak már olyan szlovák lapértesülések, amelyek szerint Szlovákia elbukhatta a beruházást.

Korábban kiutálták

Érdekesség a bőkezű állami támogatással kapcsolatban, hogy 2008-ban még éppen a Fidesz gyöngyösi szervezete akadályozta meg a gyár indítását. Akkor arra hivatkoztak, hogy a térség nem visel el még egy szennyezőforrást – az erről szóló cikk máig fenn van a fidesz.hu-n. Az indiai cég a világválság kitörése előtt egy hónappal, 2008 augusztusában vissza is táncolt a beruházástól.