Van, aki 10 millióval tartozik a Főgáznak

2014.09.29. 08:14

Habár az elmúlt évben csökkent a rezsidíj-hátralékos fogyasztók száma, még így is rengeteg család csúszik meg a számlák befizetésével. Ráadásul az ősszel együtt hamarosan a fűtésszezon is beköszönt, amikor sokaknak egyre nagyobb nehézséget okoz fizetni a csekkeket, írta a penzcentrum.hu.

Idén nyáron 1,8 millióan csúsztak meg valamely számlájuk befizetésével, a rezsidíj-tartozások összege pedig közel 100 milliárd forint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint. A legnagyobb problémát továbbra is villanyszámla fizetése okozza: majdnem egymillió fogyasztó késett a befizetéssel. A gázszámlákkal pedig 840 ezer ember esett késedelembe.

Több hazai gáz-és áramszolgáltató is úgy tájékoztatta pénzcentrumot, hogy átlagosan a fogyasztók 20-25 százaléka van elmaradásban a számlákkal. A legnagyobb hazai gázszolgáltató, a Tigáz ügyfeleinek például 19 százaléka (239 ezer fő) fizet késedelmesen. Ezen belül pedig a 60 napon túli késedelemben lévők aránya 2 százalék, ők átlagosan 42 ezer forinttal tartoznak a gázszolgáltatónak. Vannak azonban olyan ügyfelek is, akik már milliós tartozást halmoztak fel.

A másik nagy lakossági gázszolgáltató cég, a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. a Pénzcentrum kérdésére elmondta, hogy a lakossági ügyfelek közel 25 százaléka fizet jelenleg késedelmesen, 10 százalékuk pedig már több mint 60 napja nem fizette be a számláját. A fogyasztóik öt százaléka pedig egy évnél régebben görgeti maga előtt a tartozásait. Az átlagos elmaradás most 30 ezer forint körül mozog, de ez az összeg a fűtési szezonban még magasabb szokott lenni.

Ennek közel kétszeresével, 58 ezer forinttal tartozik átlagosan egy Főgáz-ügyfél, míg a 60 napon túli tartozók már 105 ezer forintos adósságot halmoztak fel. A közműcég szerint az egy lakossági fogyasztóra eső legnagyobb tartozás 10 millió forint, igaz, ebben az esetben egy társasházról beszélhetünk. Az E.ON lakossági áramos ügyfelei közül közel 460 ezren (20%), míg a gázfogyasztók közül 92 ezren (16%) csúsztak meg a számlákkal. A társaság adatai szerint az átlagos tartozások összege sem mutat jelentős változást: az áramfogyasztóknál ez 32 ezer forintot, míg az gázfogyasztóknál 47 ezer forintot jelent.