Előveszik az őrült afgán bankcsődöt

2014.10.01. 16:45

Újabb nyomozást rendelt el a néhány évvel ezelőtt csődbe ment Kabul Bank ügyében szerdán a nemrég megválasztott afgán elnök, Asraf Gáni. A korábbi legjelentősebb afganisztáni pénzintézet összeomlásához vezető korrupciós botrány annak idején sokkolta a közép-ázsiai országot és a nemzetközi közösséget.

Hamid Karzai volt államfő utódja két nappal beiktatása után rendeletben utasította a legfelsőbb bíróságot, hogy vizsgálja újra az ügyet, amelynek következtében hitelét vesztette a világ egyik legszegényebb országának számító Afganisztán pénzügyi rendszere.

A Kabul Bank alkalmazottai, barátaik és rokonaik gyanús kölcsönszerződésekkel sikkasztottak el 861 millió dollárnyi bankvagyont 2006 és 2010 között. A szerződésekről a Nemzetközi Valutaalap megállapította, hogy piramisjáték mintájára szervezték őket, és ezt az ország bankfelügyelete nem vette észre.

2013-ban öt év börtönbüntetésre ítélték a pénzintézet két vezető tisztségviselőjét, akiknek az indoklás szerint szerepük volt a banknál történt nagyszabású sikkasztásban. Ser Hán Farnúd volt bankigazgatót és Halilulla Ferozi ügyvezetőt a bíróság 278 millió, illetve 530 millió dollár elsikkasztásában találta bűnösnek, és a börtönbüntetés mellett a pénz visszafizetésére is kötelezte őket.

A két elítélten kívül a bíróság további 19 embert, a Kabul Bank volt alkalmazottait és kormánytisztviselőket talált bűnösnek az ügyben. Nem szerepel a gyanúsítottak listáján Mahmúd Karzai, Hamid Karzai afgán elnök fivére, valamint az államfő helyettesének, Mohammed Fahim Hánnak a fivére, akik szintén a bank részvényesei voltak.

Nemzetközi pénzügyi segélynyújtók jelentése szerint a bank összeomlásával keletkezett kár a bruttó hazai termék több mint öt százalékát tette ki, ami azt jelenti, hogy "a világ egyik legjelentősebb bankcsődjéről" volt szó.