Unja a munkáját? Menjen bányásznak!

Ha majd nyugszunk mélyen alant, nem lesz nekünk nehéz a hant, 

Anyánk a föld majd átölel, Szerencse fel! Szerencse fel! 

Már a bányászhimnusz sem árul zsákbamacskát. A legtöbb, amit ígér, hogy eltemetve sem lesz ennél rosszabb: elvégre egy bányász már az élet jó részét is a föld alatt tölti. Robbanás, úszóhomok, omlás, tűz, mérgező gázok – csak néhány veszély, ami egy vájárra leselkedik, miközben görnyedve, nyirokban, hidegben, forróságban megfeszülve csáklyázik, lapátol.

Eddig itten minden jó volt, számításom megtaláltam

– mondja mégis ebben a nyolcvanas évekbeli videóban a bányásztanonc, és hasonló lelkesedéssel beszélnek a komlói 501-es iskola mai vájárgólyái is. Szép szakma, mi több, hivatás, sőt, aki bányásznak megy, Magyarország függetlenségéért is dolgozik. Hiszen ha több szenet használunk, akkor kevesebb gázt importálnunk – fűtötte a lelkeket Hoppál Péter államtitkár is a képzést elindító tanévnyitón, Komlón.

Itt egyébként is sok a régi bányászcsalád, a helyi riportok szerint a tizenkét vájárdiák közül szinte mindenki otthonról kapott biztatást: vágjon bele a képzésbe, a három év alatt sok szakmába beleláthat. És ha a bányászat mégsem indul be úgy, mint most ígérik, az sem baj. Egy ilyen iskola után máshol is könnyebb elhelyezkedni.

Több mint nosztalgia

A hazai szénbányászat fellendítésének ötletére sokan még mindig gyanakodva néznek, úgy gondolnak rá, mint a szocialista nosztalgiaipar többi, a kormány által felkarolt termékére: kényszeres iparosításra, központosításra. Pedig a helyzet nem teljesen analóg, az elmúlt néhány év valóban váratlan fordulatot hozott. Részben a technológiai fejlődésnek, részben a geopolitikai és piaci változásoknak köszönhetően a szén újra előtérbe került.

Olyannyira, hogy a Magyar Energiastratégia is számol vele mint kiegészítővel a megújuló termelés és az atomenergia mellé. Sőt, az utóbbi időkben a kormány már nemcsak a széntermelés mostani szintjének fenntartásáról beszél, hanem egyenesen új szénbányák megnyitásáról, régiek újranyitásáról is.

Magyarország szénkészlete ha nem is a legjobb minőségű, nagyjából 230 évre elegendő, a kitermelt szén 94 százalékát áramtermelésre használjuk. Többnyire a külszíni fejtésű lignitnek vesszük hasznát, a barnakőszén-termelés a rendszerváltás után drámaian visszaesett, a feketekőszén-kitermelés pedig lényegében megszűnt. A mélyművelésű bányászatra épült erőművek fokozatosan leálltak, illetve átálltak más, kevésbé környezetszennyező tüzelőanyagra.

A szénnel ugyanis a legnagyobb probléma, hogy környezetszennyező az elégetése, így általánosságban, ha a kén, por és szén-dioxid-szennyezést visszaszorító technológiák drágák, vagy a környezetszennyezésért járó büntetés magas, versenyhátrányba kerül a többi technológiával szemben.

Aktuálisan viszont az a helyzet, hogy a szén-dioxid-kibocsátás miatti büntetés elég alacsony, miközben például a gáz elég drága, így megéri szénből áramot termelni. Hogy a helyzet a jövőben hogyan alakul, nehezen jósolható, a szakemberek többsége azonban nem számít érdemi változásra, a szén versenyképessége a többi technológiával szemben még sokáig megmaradhat.

Találtam egy darab szenet!

Attól persze egyelőre nem kell tartani, hogy ezentúl a szénerőművek veszik majd át a domináns szerepet a magyar energiaellátásban, de hogy a megújuló erőművek és az atomerőmű-bővítés mellett a szénnek is szerepet szánnak, gazdaságilag racionális döntés lehet. Feltéve, hogy a folyamat nem áll meg a bányászképzésnél, hanem a teljes értékláncban gondolkodnak.

A jelenleg még működő, egyetlen mélyművelésű szénbányáról még 2010-ben készítettünk videót.

De mit csinál pontosan egy vájár? Attól függ, hogy pontosan milyen vájár. Az iskolában elvileg nincs szakosodás, ez csak a munkába állás után kezdődik el, onnantól viszont kialakulnak a szerepkörök. A fejtési vájárok például nagy teljesítményű gépeket használnak, robbantanak, felaprózzák és nagy mennyiségben kitermelik az ásványkincseket. Az úgynevezett előjárási vájár eközben a föld alatti folyosók kialakításánál segédkezik. Figyeli a vágatok dőlését, és ügyel, hogy a járatok oda vezessenek, ahová azokat eltervezték.

A fenntartó vájárok a beomlás ellen felállított szerkezeteket és a bányavizes árkokat tartják rendben, biztosítják a vágatok előírt méretét. És vannak az úgynevezett aknamélyítő vájárok, ők az aknákat mélyítik, és egyből fel is hozzák a felszabadult kőzetet. Ezenkívül vannak még a bányamentők is, de ők az esetek többségében másra szakosodott bányászok, akiket speciálisan bányamentési feladatokra is kiképeztek.

Hiába gépesített ma már a bányászat egy része, a gépeken túl továbbra is szükség van csákányra, feszítővasra és szívlapátra, a biztosító szerkezetek ácsolásánál fejszére és fűrészre – egy bányásznál a sokoldalúság követelmény. Elvárás, hogy a bányász lásson jól, és legyen jó erőben, még mindig sok a kézi anyagmozgatás, és a felszínen elkészített vas-, fa- és betonszerkezeteket is a bányászok helyezik el a föld alatt. Mivel a munka elég összetett, jó, ha a bányász más szakmákhoz is ért, nagy előny például a kőműves, lakatos, ács, villanyszerelő szakmai ismeret, és a robbantáshoz is elengedhetetlen a kiegészítő képzés.

Az állam fizet, ha bányásznak megy

A vájárképzésen a vájártanulók a közismereti tárgyakon kívül – matematika, természetismeret, magyar nyelv – hallgatnak bányaműveléstant, geológiát, bányagéptant, bánya-villamosságtant, balesetvédelmet, szakrajzot. Megtanulják a riasztási rendet, a víztelenítés módjait, a robbantásos anyagkitermelés módjait, a védőeszközök használatát. Gyakorlat az első évben még csak az iskolai tanműhelyekben van, később igazi bányában vagy tanbányában.

Magyarországon, iskolarendszerű nappali képzésben csak Komlón, az egykori 501. számú vájáriskolában lehet megtanulni a szakmát három év alatt. A vájár ráadásul kiemelt szakma lett, ami azt jelenti, hogy az állam pénzzel támogatja a vájártanulókat. Először havi tízezer forinttal, a második félévtől pedig akár 30 ezer forinttal, ha elég jól tanul valaki.

A későbbi kereset nem túl magas, a KSH szerint bányászok átlagos havi bruttója 281 ezer körül van, de sokaknak vonzó lehet, akik egyébként alkalmi munkákból tartanák fenn magukat. És ha az átlagosnál kedvezőbb feltételű bányásznyugdíj mára meg is szűnt, még mindig vannak olyan járadékok, amikért a vájár többnyire az egészsége kárára vállalja a mostoha munkakörülményeket. Arról nem is beszélve, hogy mint a mostoha körülmények között általában, nagyon erős csapatszellem és összetartás épül ki a bányászok között.