Beperelte az MNB-t a Transparency

2014.10.07. 15:27

Már egy hónapja nem válaszolt a Transparency International (TI) kérdéseire a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ezért a civil szervezet perel – írja a Hvg.hu.

Kik és milyen eljárásban döntöttek az MNB öt alapítványának létrehozásáról, az azoknak adott, egyenként is sok tízmilliárdos támogatásról, milyen hatásvizsgálatok, megvalósíthatósági tanulmányok, felmérések, előkészítés előzte meg ezeket, hogyan illeszkedik ez az MNB törvényben előírt feladataihoz – többek között ezekre a kérdésekre volt kíváncsi a Transparency International, amikor közérdekű adatigényléssel fordult pár héttel ezelőtt a Matolcsy György vezette jegybankhoz.

Nemrég kiderült: az MNB közel 200 milliárd forintnyi vagyont (a teljes magyar felsőoktatás éves állami támogatásának másfélszeresét) juttatott az idén létrehozott alapítványoknak, amelyeknek a kuratóriumai és felügyelőbizottságai tele vannak jegybanki vezetőkkel, vagy olyanokkal, akik Matolcsyhoz valamilyen formában kötődnek.