Ebbe tönkremehetnek a spanyolok

2014.10.09. 13:10
Egyre komolyabb káros hatást gyakorol a spanyol gazdaságra a katalán függetlenségi népszavazás körül kialakult patthelyzet. Az állampapírok lejtőre kerültek, ám Katalónia saját kötvényei még ezeknél is rosszabbul teljesítenek.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök kemény küzdelmet vív annak érdekében, hogy egyben tartsa országát, ám ha sikerrel jár is, már akkor sem tudja megakadályozni, hogy a gazdaság súlyos károkat szenvedjen a belpolitika válság miatt. Artur Mas katalán elnök, háta mögött a helyi parlament kétharmadának támogatásával, nem kívánja végrehajtani az alkotmánybíróság döntését, azaz nem kívánja felfüggeszteni a Katalónia függetlenségéről szóló népszavazás kiírását – írja a Napi.hu.

A referendumot november 9-én akarják megtartani annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság szerint ez ellenkezik a spanyol alaptörvénnyel. A politikai bizonytalanság miatt a tízéves spanyol állampapírok, illetve a velük azonos futamidejű német papírok hozama közti különbség 121 bázispontra emelkedett szemben a szeptember 5-ei 111 bázisponttal. A svájci UBS AG prognózisa szerint a következő hónapokban 170 pontra tágul a különbség.

Menyibe lesz?

A befektetők próbálják beárazni a Katalónia körüli politikai instabilitás költségeit - magyarázta a helyzetet a Bloomberg tudósítása szerint Francesco Marani, a madridi Auriga Global Investers SA befektetési cég kötvénypiaci kereskedője. A függetlenség ügye körüli huzavona máris káros a gazdaságnak és a károknak messze nincs végük.

A spanyol gazdaság az eurózóna egészéhez hasonlóan veszít lendületéből. Eközben a 25 százalék közelében álló munkanélküliségi tára csökkenését - 23 százalékra - csak 2015-re ígéri a kormány. Madrid kénytelen volt 1,5 százalékról 1,3 százalékra leszállítani idei GDP-növekedési előrejelzését. Katalónia hozzájárulása a spanyol gazdasághoz kétszerese Skócia részesedésének a brit gazdaságból. A skótok néhány hete döntöttek úgy, hogy országuk része maradjon Nagy-Britanniának, de a szavazók 45 százaléka vette volna a kalapját.

A spanyol GDP ötöde léphet le az elszakadással

Katalónia kiszakadása ötödével vágná meg a spanyol GDP-t és keserű vitákhoz vezetne azon, hogyan osztozzon a két ország a 836 milliárd eurós államadósságon. Az új állam nem lenne része az eurózónának, ezért bankjai nem számíthatnának az Európai Központi Bank finanszírozására - figyelmeztetett Luis Maria Linde, a spanyol nemzeti bank elnöke. Ennek tükrében nem meglepő, hogy Katalónia saját 2020-ban lejáró kötvényei és a hasonló spanyol állampapírok közötti hozamfelár 148 bázispontra nőtt a júliusi 101 pontról.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a katalánok több mint 70 százaléka szavazni akar a függetlenségről. Ez elvileg nem egyenlő az elszakadást támogatók arányával, ám a tartomány legnépszerűbb pártja az Esquerra Republicana, amely régóta elkötelezett a függetlenség iránt. Rajoy a hét végén kénytelen volt engedékenyebb hangot megütni. Arról beszélt, hogy dialógust kellene kezdeni arról, hogy a tartomány nagyobb befolyást kapjon a helyben beszedett adók elköltésében. A skótoknak hasonló ígéreteket tettek Nagy-Britannia legnagyobb pártjai.