Ha ez így marad, az állam szabja majd meg az élelmiszerárakat Oroszországban

2014.10.09. 16:25

Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy Oroszországban befagyaszthatják a lakosság szempontjából"alapvető termékek egy részének az árát, ha tovább gyorsul az infláció – írja az MTI.

A rubel gyengülésének, a Moszkva elleni nyugati szankcióknak, valamint az erre válaszként hozott orosz élelmiszerimport-tilalom hatására durván felpörgött az infláció: szeptemberben egyebek között

a hús és húskészítmények 16,8 százalékkal kerültek többe mint egy éve, a hal és haltermékek 14,1 százalékkal, a tejtermékek pedig 17,7 százalékkal drágultak, míg a vaj ára 22,5 százalékkal nőtt.

A miniszter a Rosszijszkaja Gazeta című lapnak azt mondta, hogy "a kormány tarsolyában számos olyan adminisztratív eszköz van, amelyekkel meg lehet akadályozni az infláció felpörgését. Ilyen például az a törvényileg is engedélyezett intézkedés, hogy szükség esetén 90 napra be lehet fagyasztani termékek egy széles körének az árát".

A miniszter nem nevezte néven a 40 alapvető terméket, aminek az ármozgását különösen nagy figyelemmel követi az orosz kormány. Az orosz jegybank legújabb előrejelzése szerint az idei infláció 8 százalék fölötti lesz, meghaladva a korábban várt 5 százalék plusz/mínusz 1,5 százalékpontot.