Mária
-6 °C
-2 °C

Belerokkant egy szolnoki cég a rezsicsökkentésbe

2014.10.17. 10:28

Már tavasszal szóltak, hogy ez így nem fog menni, mostanra tényleg eljutottak a felszámolásig. A szolnoki, Vidra Zoltán tulajdonába tartozó, kéménysepréssel foglalkozó, 85 főt foglalkoztató vállalkozás a rezsicsökkentés óta veszteséges.

Vidra, aki a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének is elnöke, még májusban azt nyilatkozta, a rezsicsökkentés miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása miatt hét megyében állhat le a kéményseprő-ipari közszolgáltatás. Akkor úgy számolt, hogy a szolgáltatás leállása Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Somogy megyében összesen 842 települést érint majd.

Figyelmeztetett, hogy a kéményseprést végző cégek a jelenlegi jogszabályi követelményeknek megfelelő színvonalon nem képesek a kieső szolgáltatásokat pótolni, mert sem létszámban, sem eszközben nincsenek felkészülve, és nincs elég pénzük sem. A kéményseprés rezsióradíjának csökkentése óta a cégek kompenzációra szorulnak.

A Fűtéstechnikai Vállalkozó Kft. is pénzügyi segítségért fordult a szolnoki önkormányzathoz, de hiába. Pénzt nem kaptak, most pedig be kell zárniuk a boltot. A cég felszámolására a bíróság először az Ázsió Kft.-t jelölte ki, most azonban úgy tűnik, állami felszámoló veszi át a helyét.

A csütörtöki Magyar Közlönyben ugyanis stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítették a felszámolás alatt lévő szolnoki céget, ami azt jelenti, hogy vagyonfelügyelőt, felszámolót is a kormány jelölheti ki. A törvény szerint akkor csinálnak ilyet, ha a cég adósságainak a rendezéséhez, a hitelezőkkel való megegyezéshez nemzeti érdek fűződik. (Érdeklődésünkre a felszámoló elmondta, ő erről a döntésről egyelőre nem tud, hivatalos értesítést még nem kapott a kormány szándékáról.)

Ha stratégiailag kiemelt a cég, akkor a felszámoló az adós vagyonát nem nyilvánosan, zártkörű pályázattal értékesítheti. Az értékesítés módjához és a pályázati feltételek meghatározásához nincs szükség a hitelezői választmány hozzájárulására, és nem nyújtható be kifogás az ellen sem, ha a felszámoló a nem nyilvános értékesítésről dönt.

Stratégiailag kiemelt jelentőségűnek az a cég minősíthető, amelynek működése nemzetbiztonsági, energiabiztonsági, katasztrófavédelmi, természetvédelmi, népegészségügyi indokból országos jelentőségű, vagy foglalkoztatáspolitikai szempontból, vagy a lakosság távhőszolgáltatással vagy más közműszolgáltatással való ellátása szempontjából kiemelt vállalkozásnak tekinthető.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!