Gyöngyi
9 °C
9 °C

Felkerült a NAV szégyenlistájára a milliárdos cége

2014.11.10. 07:54

Felkerült a 180 napon túl fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozást felhalmozó, nem magánszemélyeket összesítő NAV-listára az Alexandra könyvbirodalmat kiépítő Matyi Dezső első cége, a Pécsi Direkt Kft., írta a Napi.hu.

A vállalkozás tartozásai miatt újabb bírósági végrehajtások is indultak, azonban jogerős bírósági döntés a cég felszámolási eljárásának megindításáról a mai napig nem született. Októberben egy pécsi és egy makói közjegyzői végrehajtás indult a társasággal szemben, ezeken kívül még négy hatályos végrehajtás van ellene. Egy budapesti, amely az IntelliAlarm Zrt. kérésére indult, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által indított, egy OTP Bank Zrt. által kért és egy februártól hatályos, pécsi közjegyzői.

Matyi Dezső Pécsi Direktben tulajdonolt üzletrészét idén májusban foglalta le a bíróság. A Céginfo.hu adatai szerint a Pécsi Direkt szeptember 30-ai hatállyal kilenc budapesti telephelyét törölte, így négy maradt, valamint 61 vidéki fióktelepét szüntette meg, ezzel csak 11 nyugat-magyarországi egysége maradt, ezekből öt pécsi.

A dolgozói száma is tovább csökkent novemberben, az októberi 213-ról 189 főre, a társaság az év folyamán fokozatosan vált meg munkatársaitól, illetve azok egy része más céghez kerültek át; januárban még 859 munkavállalója volt. A Pécsi Direkt ügyvezető-tulajdonosa Matyi Dezső, rajta kívül üzletrésszel rendelkezik az első felesége, Matyi Dezsőné, a kft. saját maga és a feltételezhetően Matyihoz köthető, Washingtonban bejegyzett Rainbow Publishing LLC.

A Pécsi Direkt 2012-es mérlegében 10,3 milliárd forintnyi tartozás szerepelt, ez zömmel hiteltartozás, a szállítói tartozás összege 4 milliárd volt, hogy a 2013-as üzleti évet hogyan zárta, az nem derül ki a nyilvános cégadatokból, ugyanis nincs online elérhető, tavalyi beszámolója. Matyi Dezső cégbirodalmának központi vállalkozását 1993-ban hozta létre, ez könyv-nagykereskedelemmel és -kiskereskedelemmel, az országszerte kiépült bolthálózat üzemeltetetésével egyaránt foglalkozott.

A túl nagyra nőtt, sok adósságot felhalmozott társaság összeroppanásának megelőzése érdekében Matyi tavaly december óta átszervezte az Alexandra-hálózat működtetését, a hitelintézetekkel és kiadókkal megegyezésre törekedett, a veszteséges üzleteket bezárta, a nagykereskedelmet a Könyvbazár Kft.-be, a kiskereskedelmet pedig a Rainbow Üzletlánc Kft.-be szervezte át.