Hedvig
7 °C
23 °C

Varga: Mondja meg valaki, mi a baj Vidával

HUS 2106
2014.11.10. 09:19 Módosítva: 2014-11-10 09:25:04

Nem menti fel tisztségéből Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály – a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn.

Azt mondta, hogy a NAV-elnököt valaki anélkül vádolta meg, hogy bármivel bizonyítaná a vádakat. Ebben a helyzetben akkor járna el a legrosszabbul, ha felmentené a NAV vezetőjét. „Nem fogom ezt megtenni” – tette hozzá.

Szerinte a kitiltás csupán ürügy, nem erről szól az ügy, „politikai szál van”. Ezért továbbra is azt várják az amerikai hatóságoktól, hogy tájékoztassák a kitiltás indokairól a kormányt.

Hozzátette, hogy Polt Péter legfőbb ügyész már kezdeményezte az amerikaiaknál a bizonyítékaik átadását, ám ez máig nem történt meg.

Mondja meg valaki, hogy mi a baj a NAV elnökével

– fogalmazott a politikus.

Varga Mihály az M1 Ma Reggel című műsorában azt mondta, hogy mindenkit, így Vida Ildikót is megilleti az ártatlanság vélelme. 

Nevezzék meg azt az ügyet, ami alapján a NAV elnökét kitiltották, ha megnevezik, azonnal vizsgálatot indítanak

– mondta Varga Mihály.

A kitiltási botrány eddigi állomásai egy idővonalon: