Salamon
6 °C
14 °C

Megszólalt Draghi, megugrottak a tőzsdék

2014.11.17. 17:31

Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a mai brüsszeli meghallgatásán kimondta azt, amire a piac már régóta várt: államkötvények vásárlása is szóba jöhet majd az úgynevezett nem konvencionális eszközök között – írja a Portfolio

Bár az elnök feltételesen fogalmazott, ez a kijelentése mégis sokkal direktebb annál, mint amit eddig hallottunk tőle. A német DAX részvényindex közel 100 pontot ugrott a kijelentésre.

De miért fontos ez? Az amerikai jegybank, a Federal Reserve programjának, az ún. mennyiségi lazításnak nemrég lett vége. Ez nagyjából azt jelentette, hogy a jegybank vásárlóként jelent meg a piacon, és mindenféle értékpapírt vett a bankoktól és más befektetőktől. Mivel a „semmiből” teremtett pénzzel fizettek ezekért az értékpapírokért, ezért bővítették a pénzügyi rendszerben áramló pénz mennyiségét, a likviditást.

Erre azért volt szükség, mert a jegybanki politika más eszközei már kimerültek: a kamatot nullára csökkentették, mégsem indult be a gazdaság. A sok kötvény vásárlásával le akarták nyomni hozamokat, és ezzel a kockázatosabb eszközök felé terelni a pénzt. Ettől a gazdaság felpörgését is várták és várják. 

Mivel azonban az amerikai jegybank programjának vége lett, kevesebb a pénz a világgazdaságban, ezért csökken a kockázatvállalás is, ami drágítja az állampapírokat is: az államok is drágábban jutnak pénzhez. Az EKB programja pont az olyan országoknak segítene nagyon, mint azok a dél-európai országok, amiket nagyon megviselt a válság. Ha az EKB tényleg állampapírt vesz majd, ezek az országok most fellélegezhetnek majd egy ideig.

Draghi úgy fogalmazott, hogy a nem konvencionális eszköztár részét képezi az államkötvények vásárlása is, vagyis ezzel arra utal, hogy a német aggályokat nem tartja relevánsnak a kérdésben.

A dolog azért is kifejezetten hangsúlyos, mert a legutóbbi jegybanki sajtótájékoztatón Draghi elmondta, hogy megbízták az EKB stábját további eszközök kidolgozásával. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy nem pusztán a feltételezett vállalati kötvénypiac lehet az EKB fókuszában, hanem az állampapírpiac is.