Huba
18 °C
34 °C

Kicselezhetik az einstandot a nyugdíjpénztárak

2014.11.24. 21:22

A magánnyugdíjpénztári tagok nyernek maguknak pár hónapot, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ugyanis a  pénztárakra vonatkozó új szabályozás hatálya nem lesz visszamenőleges, tudta meg az MTI. Vagyis alighanem a kihirdetés utáni hatályba lépéstől indul az a hat hónapos periódus, amikor is a kormány vizsgálja a tagdíjat fizetők arányát.

Mint ismert, a pénteken benyújtott, a 2015. évi költségvetést megalapozó törvényjavaslat szerint meg kell szüntetni azt a magánnyugdíjpénztárat, ahol a megelőző hat hónap átlagában legalább két hónapon keresztül a tagok kevesebb mint 70 százaléka fizette be a kötelező havi tagdíjat. Ezzel a a szabállyal azonban megszűnhet a teljes szektor, a jelenlegi adatok szerint a 70 százalékos szinttől lényegesen elmarad a befizetés aránya.

Csakhogy ha a törvény nem visszamenőleges hatályú, akkor a tagok aktivizálódása, és tömeges befizetés esetén van esély a megmenekülésre. Így viszont az államnál jelentkezik a kockázat, hiszen ez azt jelenti, hogy nem jut hozzá ahhoz a 200 milliárd forintos vagyonhoz, amivel már jövőre számolt. Persze semmi nem zárja ki, hogy adott esetben egy újabb szabállyal írnák át a mostanit, csak hogy megszerezzék a pénzt.

A magánpénztári portfólió piaci értéke a tavaly szeptember végi 192,652 milliárdról idén szeptember végére 205,350 milliárd forintra nőtt. A magánkasszák befektetési tevékenységének eredménye 14,859 milliárd forint volt az idei első háromnegyed évben, míg tavaly 9,635 milliárd forint. A mostani kormányzati törvényjavaslat 61 ezer tagot érinthet.