Csányi Orbán jelenlétében szólt be egy riválisának a KITE-átadón
A nádudvari KITE Zrt. logisztikai központját adták át kedden, írja az MTI. Az esemény folyt a maga medrében, Orbán Viktor arról beszélt, hogy 15 millió embert is el tudunk látni, így nagy üzleti lehetőségek vannak a mezőgazdaságban. Csányi Sándor a KITE tulajdonosainak képviselőjeként egy mezőgazdaságra is érthető futballpéldával állt elő, miszerint Puskásék az akkori focival ma nem lennének sikeresek, de egy másként szervezett futballal végigvernék a világot, mint ahogy a mostani válogatott is erre készül. Aztán megint Orbán beszélt, aki igazságos, békés állapotok megvalósulásának esélyéről beszélt.
De közben történt valami, ami szokatlan esemény egy logisztikai központ megnyitóján, Csányi kikelt egy meg nem nevezett riválisa ellen. A rivális nincs megnevezve, de tény: az OTP tavaly szerezte meg a Bige László tulajdonolta péti Nitrogénművek Zrt. elől a KITE-t.
"Külön öröm, hogy sikerült a KITE tulajdonlását megóvni egy olyan vállalkozótól, aki bizonyos területen meglévő monopóliumát felhasználva útonállással, az ágazatban megtermelt jövedelem nagy részének kiszivattyúzásával, a partnerek közötti piaci kooperáció helyett (...) a valódi verseny megakadályozására, törvénytelen és egyoldalú szerződéses feltételek elérésére használja fel pozícióját, veszélyeztetve a teljes ágazat versenyképességét."
Az 1,4 milliárdos logisztikai központ különben 30 új munkahelyet teremtett, negyvenezer alkatrészt tudnak benne egyidejűleg tárolni.
A cég 1972-ben Kukorica és Iparnövény Termelési Együttműködés néven, a kukorica- és a cukorrépa-termelés fejlesztésére alakult Nádudvaron.