NFM: Egyeztettünk az érdekvédelmi szervezetekkel az autópályadíjról

2014.12.12. 20:45 Módosítva: 2014.12.13. 10:29

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az útdíjrendszerrel kapcsolatos döntés előkészítése során egyeztetett az érintett szakmai szervezetek képviselőivel - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel. Pénteken a Magyar Autóklubbal tisztázták a sajtóban megjelent félreértéseket.

A Magyar Autóklub kifogásai

A Magyar Autóklub alapvetően két dolgot kifogásolt a pénteki tárgyalásokon, azt, hogy a döntés előtt nem egyeztettek az érdekvédelmi szervezettel, illetve azt, hogy nem mutattak be a hatástanulmányt - mondta Kovács Kázmér ügyvéd, az autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke az MTI-nek.

A Magyar Autóklub úgy véli, hogy lehetnek olyan autósok, akik a tervezett megyei matricával jobban járnak, de a fővárosiak és az agglomerációban lakók - akik eddig ingyen használhatták az M0 autópályát - biztosan rosszabbul járnak.

Emellett gond lehet az M0 fizetős és nem fizetős szakaszainak a megkülönböztetésével is, és azzal is, ha a Megyeri híd nem lesz fizetős, viszont az oda vezető út igen.

A minisztérium szombatra újabb egyeztetést hívott össze a témában. Itt Hegedűs Oszkár, a Magyar Autóklub elnöke kijelentette: az Autóklub az e-matricás díjfizetési rendszer módosításával összefüggő álláspontját az országos elnökség december 18-i ülésén alakítja ki.

Arányos közteherviselés

A tárca szerdán erősítette meg, hogy januártól megszűnik az M0-s általános díjmentessége. Akkor azt is közölték, hogy újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amik egy évre ötezer forintba kerülnek majd.

"Az arányos közteherviselés érdekében az M0-s egyes szakaszai és a teljes M31 kivételével megszűnik az idei év végéig még ingyenesen igénybe vehető szakaszok díjmentessége" - közölte a tárca.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy az Európai Unió (EU) által finanszírozott útfejlesztési projekteknek minden esetben meg kell felelniük a rentabilitás kritériumának.

A körgyűrű M5-ös autópálya és M4-es autóút (4. sz. főút), valamint M3-as autópálya és 11. sz. főút közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók.

Nyitottak voltak

A szakmai szervezetek nyitottak voltak az útdíjjal kapcsolatos párbeszédre a fejlesztési tárcával folytatott szombati egyeztetésen,  több kérdést, véleményt  is megfogalmaztak, amelyeket a tárca feldolgoz - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az egyeztetést követően újságíróknak.

 Az államtitkár szerint a megyei matrica bevezetése a közlekedők terheinek könnyítését, illetve azt a célt szolgálja, hogy az országban mindenki azonos terheket vállaljon – írja az MTI. Az új rendszer bevezetésével több százezer ember járhat jól, mivel nem kell az egész ország területére érvényes éves matricát megvásárolnia, ha arra nincs szüksége. 

A díjfizetéssel kapcsolatos kérdésre az államtitkárelmondta, hogy a meglévő rendszereket fejlesztik tovább, türelmi időt adnak a rendelet hatályba lépését követően január végéig. 

A szombati egyeztetésre a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége, a Magyar Autós Szakmai Szövetség, az Autós Nagykoalíció, a Magyar Autóklub, a Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete, a Kulturált Közlekedésért Alapítvány, a Járművezető-Szakoktatók és Képzőszervek Országos Egyesülete, a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum alapító tagja, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete kapott meghívást.