Kiégett a tésztagyár, hatalmas a kár

2014.12.17. 12:36

2014. december 16-án 22.30-kor tűz ütött ki az Asiafood Kft. verpeléti üzemének egyik csarnokában. Az üzemben a délutános műszak, összesen 22 ember dolgozott, akik értesítették a tűzoltókat, majd megpróbálták poroltókkal eloltani a tüzet, ám ez nem járt sikerrel, így a hatalmas füst miatt elhagyták az épületet - írja a heol.hu.

Mint írták:a magas hő következtében az üzemcsarnok ablakai kirobbantak és a tűz átterjedt az üzem többi részére is.

A helyszínre kiérkező egri, gyöngyösi, hevesi, füzesabonyi, pétervásárai és mezőkövesdi tűzoltó egységek, a verpeléti önkéntesek, valamint a Heves megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat szakemberei nagy erőkkel kezdték meg az oltást. Magasból mentő segítségével, emelőkosárból is vízsugárral locsolták az épület tetejét, miközben folyamatosan hűtötték az üzem gázolaj tartályait is.

A egész éjszakai megfeszített munka ellenére a tüzet csak a reggeli órákra sikerült megfékezni, addigra azonban az üzem gyakorlatilag teljesen kiégett. Személyi sérülés nem történt.

tuz

Több milliárdos lehe a kár

Pál István, az Asiafood üzemének igazgatója elmondta: a tűz következtében a gyár gépei, berendezései, az ott tárolt alapanyagok és a késztermékek is megsemmisültek. Az első becslések szerint az anyagi kár elérheti a több milliárd forintot is, de pontos adatok csak a részletes kárfelmérések után állnak majd rendelkezésre.

Hozzátette: a tragédia hatalmas veszteség az anyacégnek. Az üzem teljes kapacitással működött, folyamatosan növelték a piaci részesedésüket és további fejlesztéseket terveztek a következő években. Jelenleg 220 ember dolgozott az üzemben, de már a következő létszámbővítések előkészítésén dolgoztak.

Hamarosan egy válságstáb alakul a tulajdonosok és a szakhatóságok szakembereiből, amely feladata lesz határozni az Asiafood verpeléti üzemének további sorsáról.

- Nehéz most bármit is mondani a döbbenet és a történtek miatti sokk mindennél erősebb. Hatalmas a kár, de a legfontosabb, hogy személyi sérülés nem történt. Üzemünk gyakorlatilag új volt, építésekor kiemelten fontos volt a biztonságos működés megteremtése. A legszigorúbb előírásoknak is megfeleltünk, ezt a szakhatóságok is úgy ítélték meg, és minden szükséges engedély birtokában indítottuk el a munkát. Elsődleges, hogy kiderítsük a tragédia pontos okait. Ezután következik majd a károk pontos felmérése, hogy mihamarabb dönthessünk a továbbiakról, különös tekintettel az itt dolgozókra. Természetesen azt szeretnénk, ha minél hamarabb újjáépülne az üzem, hiszen sikeresen és nyereségesen működtünk, az idei üzleti évben elértük volna a 3 milliárd forintos árbevételt – tette hozzá Pál István.

Francia exportra ment 

Kétmilliárd forintos beruházással 2012 áprilisában indította el verpeléti telephelyének tevékenységét az anyacég. Az ipari csarnok 5314 m² alapterületű, de az üzemhez tartozó további 14 700 m² terület további lehetőséget nyújtott a bővítésére, illetve egy újabb beruházás megvalósítására, amelyet már tervbe is vettek.

A verpeléti üzem több mint 20 különféle terméket állított elő, tradicionális ázsiai ízvilággal. A fő profil a gyorsfagyasztott töltött tésztaféleségek gyártása, termékeik hazai viszonylatban szinte egyedülállóak, mind technológiai, mind a gyártásban felhasznált alapanyagok szempontjából.

Éves termelési kapacitásuk több mint 3000 tonna, a teljes volument Franciaországi exportra értékesítették.

Az anyavállalat a francia Paris Store, amelyet 30 éve alapítottak, és Európában vezető szerepet tölt be az ázsiai élelmiszerek forgalmazásában. A cég sok éves tapasztalatára alapozva döntött a félkész fagyasztott áruk gyártásának fejlesztése mellett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport