Na, azért nem tétlenkedik a NAV

2014.12.17. 07:54

Négy év alatt négyszáz nyomozás indult az élelmiszer-kereskedelemben elkövetett áfacsalások miatt - írta szerdai számában a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivőjére hivatkozva.

Sárközi Alexandra közlése szerint a pénzügyi nyomozók azt feltételezik, hogy az ügyekben összesen 86 milliárd forint áfa megfizetését kerülték el a feltételezett tettesek, az eljárásokban nagyjából négyszáz embert vonhatnak felelősségre.

A lap azt írta: az utóbbi időszakban cukorral, étolajjal, csokoládéval, édességgel és más hasonló élelmiszer-ipari termékekkel, alapanyagokkal követték el a hazai áfacsalások jelentős részét. Hozzátették: a bűnüldözés tapasztalataiból levonható következtetés szerint a helyzet a jövőben sem igazán változik meg. A legtöbb adóügyi visszaélést ugyanis a nagy mennyiségben szállítható, apró méretű, egyedileg nem azonosítható tárgyak, árucikkek kereskedelménél hajtják végre.