Lázad a minisztérium a földadó ellen

2015.01.08. 08:16

Idén az adórendszerünkben a segélyezést áttoltuk az önkormányzatokra, cserébe sokkal több mindent adóztathatnak helyben. Ezért több helyen kitalálták, hogy akkor megadóztatják a magánkézben lévő termőföldeket, mert éppenséggel azt elég nehéz arrébb vinni, írja a Világgazdaság.

5 ezer forint/hektár is lehet

A Csongrád megyei Mindszent, a nógrádi Karancsalja és Nagykeresztúr, a Pest megyei Tóalmás, a vasi Rábapaty, valamint a zalai Szalapa és Kisvásárhely önkormányzata alkotott eddig rendeletet a földadóról.Az új adó településenként eltérő, de jellemzően függ a föld aranykorona értékétől. Mindszenten például hektáronként 150 forint/aranykorona, Nagykeresztúron ezer forint/hektár, Szalapán 5 hektár felett 5 ezer forint/hektár ennek összege

Csakhogy ezt meg a Földművelésügyi Minisztérium próbálja megakadályozni. Szerintük egyébként az önkormányzat nem is adóztathatja a cégként működő vagy az elég a 600 ezer forintnál nagyobb éves bevételű őstermelőket. Szóval ők úgy értelmezik, hogy a földadókkal majd azoktól szedhetnek pénzt, akik bérbe adják a földjeiket.

Schmidt  Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint pedig pont hogy nem, mindenkitől beszedik, bárhogy ugrál a minisztérium. Szerinte ezt a települések fele be is fogja vezetni, mert eddig aránytalanul kevéssé terhelték a termőföldek haszonélvezőit. Pontosabban úgy érvelt, hogy ez az arányos közteherviselés elvével is összhangban van, a föld ugyanis az egyetlen olyan jelentősebb vagyontárgy, amire semmilyen közteher nem vonatkozik.