A veszprémi matrica fölösleges, mégis marad

2015.01.23. 11:41

Sok ponton módosít az útdíjrendszeren a kormány, Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára csütörtökön jelentette be a változásokat. Mint arról beszámoltunk, a rendszer legnagyobb szívatásaiból 7+1 dolgot sikerült kiküszöbölni.

A legnagyobb engedmény, hogy a megyei matricák érvényességét a kormány kiterjeszti a következő megye első csomópontjáig. Ez azt jelenti, hogy például a Pest megyei matrica 

  • az M7-esen Martonvásárig érvényes,
  • az M1-esen Bicskéig (pedig mindkettő már Fejér megyében van),
  • az M5-ösön Lajosmizséig (Bács-Kiskun),
  • az M3-ason pedig Kerekharasztig (Heves megye).

Az NFM sajtóosztálya megerősítette az Indexnek, hogy bármilyen irányba is autózunk, érvényes a matrica.

Ebből következik, hogy az egyik legfrekventáltabb útszakaszon, a Budapest–Balaton-szakaszon is kevesebb matrica kell.

Balatonvilágosig elég a két matrica (Pest és Fejér), Siófokig a három matrica (Pest, Fejér és Somogy).

Oda és vissza is ugyanannyi matrica kell – mondta az NFM sajtóosztálya. Tehát nem kell kétszer megvenni egyiket sem!

A Veszprém megyei matrica ezzel lényegében fölöslegessé válik, hiszen csupán az M7-esen található néhány kilométeres szakasz miatt vezették be egyáltalán.

Az NFM azt mondta, hogy ennek ellenére nem szüntetik meg a matricát.

Méghozzá azért nem, mert a kormány szerint létezhet néhány autós (a kormány sem számít tömegekre), aki például Balatonvilágostól Siófok keletig (8 kilométer) vagy éppen Polgárdiig (10 kilométer) akarja használni az M7-est, és a kedvükért fenntartják a Veszprém megyei matricát. Pedig nyilván ez a néhány autós jobban jár a szomszédos megye matricáival, amelyek hosszabb távra érvényesek – a Somogy megyei a Balaton déli partjára. Aligha fognak Veszprém megyeit venni.

A Vas megyei matrica értékesítését viszont felfüggesztik – mondta az NFM az Indexnek. Az M86-os ugyanis ingyenes marad, amíg nem kapcsolódik gyorsforgalmi úthálózathoz. Erre még éveket kell várni. A Vas megyei matricákat automatikusan visszaváltják február végéig.

A feleslegessé vált matricákat azután lehet visszaváltani, miután az államtitkár által most bejelentett módosító rendelet elkészült és hatályba lépett.