Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügy lett az iszlám zarándokhely felújítása

2015.01.23. 11:42

Megjelent a csütörtöki Magyar Közlönyben is: a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánította Gül Baba türbéjének műemléki felújítását, a rendelet pénteken már hatályba is lépett. Ez egyebek mellett egyébként azt jelenti, hogy a felújításhoz nem kell:

  • építészeti-műszaki tervpályázati eljárás
  • tervtanácsi vélemény
  • településképi véleményezési eljárás
  • településképi bejelentési eljárás

Miért olyan fontos egész nemzetgazdaságunknak a második kerületi, törökkori műemlék minél gyorsabb felújítása? Az NGM szerint azért, mert ezzel:

  • bővülnek a diplomáciai kapcsolatok
  • nő hazánk turisztikai vonzereje

Orbán Viktor miniszterelnök még tavaly decemberi ankarai látogatásán adta át Recep Tayyip Erdogan miniszterelnöknek a felújítás magyar építészek által készített koncepciótervét. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és török kollégája, Emrullah Isler által 2014. február 17-én Budapesten aláírt szándéknyilatkozat szerint az iszlám vallás egyik legészakibb zarándokhelyének felújítása a két állam közös vállalkozásaként valósulhat meg, írta korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium.