Vége a szállítmányozók szívatásának

2015.01.30. 15:24

A német kormány felfüggeszti azt a rendelkezést, amely szerint a Németországon keresztül haladó tranzitforgalom esetében is kötelezően a német minimálbér illeti meg a külföldi kamionsofőröket – írja az MTI. 

A felfüggesztés addig marad érvényben, míg nem tisztázódnak az ügy uniós jogi kérdései, az Európai Bizottságnak kell döntenie a kérdésről. A felfüggesztés viszont nem vonatkozik a Németországban be- és kirakodó kamionokra, ezek esetében továbbra is érvényesíteni kell a német minimálbért.

A németek szerint egyébként rendben van, hogy a külföldiekre is alkalmazzák a minimálbért, míg a lengyel és a cseh szállítmányozók már többször útelzárásokkal tiltakoztak a német minimálbér kötelező alkalmazása ellen.

Az ügy előzménye, hogy Németország nemrég bevezette a minimálbért, ami a közép-európai közúti fuvarozóknál nagy felháborodást váltott ki, mivel a németek azt a külföldi, Németországon csak áthaladó fuvarozóra is alkalmazni szerette volna. Az intézkedés miatt egy fuvarozó órabére akár duplájára nőhetett volna, ahogy Németország területére lép. Ezt pedig sok közép-európai cég nem tudta, vagy nem akarta kifizetni.